Gazdaság

Napelemek: Lantos Csaba új bejelentéseket tett

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Jövő januártól az újtelepítésű napelemeket csaknem a teljes elektromos hálózatra (annak 93 százalékára) visszaengedik – írta a Világgazdaság annak apropóján, hogy a gazdasági bizottság meghallgatta Lantos Csaba energiaügyi minisztert az országgyűlésben, éves beszámolási kötelezettség keretében.

A „Termeld magad, tárold magad” elvet szeretnék érvényesíteni, ennek jegyében jelenik meg az új Napenergia Plusz pályázat 75 milliárd forintos keretösszeggel. Azok számára nyílik meg a lehetőség, akik újonnan telepítenének kapacitásokat, de nemcsak napelemet, hanem akkumulátort is. Amennyiben ez így történik, az állam a bekerülés kétharmadát fedezi, ekkora az állami támogatás aránya.

A miniszter a lap szerint beszélt arról is, hogy

  • 2024 januárjától bruttó elszámolás lép életbe az újonnan telepített napelemeknél.
  • De aki szeptemberig leadta az igényét, és 2025. december végéig helyezi üzembe, arra onnantól számítva tíz évig még a nettó elszámolás vonatkozik.
  • Ennek érdekében jogszabálymódosítást nyújtanak be.

Mint fogalmazott, a jelentős naperőmű-kapacitás megjelenése oda vezetett, hogy az idén 88 olyan nap is volt, amikor egy-egy órára nullás vagy negatív ára volt az áramnak. Ez leginkább annak tudható be, hogy az északon a német szélkerekek által megtermelt áram, miután vezetékek híján nem tud eljutni Németország déli részeibe (ahol szenes energiaelőállítás zajlik), a lengyel, szlovák és magyar piacra kerül. De kisebb mértékben már a magyar termelés is hozzájárult ehhez.

Beszélt arról is, hogy még soha ennyi kutatási pénz nem folyt annak a kutatásába, hogy hogyan lehet tárolni az áramot. Ez a fő csapásirány a világban és Magyarország sem maradhat le – tette hozzá. Nagy kihívás, de már kiírtak ipari akkumulátor pályázatot 440 megawattnyi kapacitásra azért, hogy tudják hol tárolni, amit megtermelnek napközben. Bejelentette azt is, hogy már  megvalósíthatósági tanulmány fázisában van a szivattyús-tározós erőmű koncepciója. Ez egy hosszú, tízéves projekt lesz, mivel jelentős fizikai létesítményről van szó. Reméli, hogy jövő év végére már lesznek helyszínjavaslatok. Európában már csak hat ország van, ahol nem működik ilyen, Magyarország az egyik.

Augusztusban írtunk róla, milyen hatása lehet a negatív áramdíjaknak hosszabb távon.

Kapcsolódó
Rendkívüli helyzet alakult ki az áramáraknál: van, ahol hétvégén már a termelők fizetnek
Óriási áremelkedés után itt vannak a mínuszos áramárak. Milyen hatásuk lehet?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik