Gazdaság

Súlyos megszorítások Hévízen, csak a kormánysegítséggel tudnak fejleszteni

Thinkstock Digitális
Thinkstock Digitális
Korábbi költségvetésének kevesebb mint feléből gazdálkodik a település – mondta Papp Gábor, Hévíz polgármestere az ATV Start című műsorában.

A fideszes városvezető azt mondta, megszorításokat kellett végezni az elmúlt időszakban. Példaként hozta, hogy amikor 2010-ben polgármester lett, 66 önkormányzati dolgozó volt, mára mindössze 28-an vannak, ráadásul több feladatot látnak el.

Több helyen kellett visszavágni a költségeken, például megszűnt, hogy az önkormányzat nyírja a füvet a lakosok háza előtt – ez ugyanis nem az önkormányzat kötelezettsége. „A 2020-as költségvetésben 3,2 milliárd volt a város fenntartására félrerakott pénz, plusz tartalékok is voltak, és majdnem ennyi pályázati pénz, ez 50-60 százalékkal lecsökkent, köszönhetően hogy megszűnt az idegenforgalmi adó támogatása, kevesebb az adóbevétel és visszaesés tapasztalható az iparűzési adóbevételben is.” – idézi az atv.hu Papp Gábor.

A település próbálta pótolni a kieső orosz turistákat is, korábban ugyanis  300-350 ezer vendégéjszakát töltöttek el, átlagosan 10-12 napot voltak Hévízen, és a polgármester szerint jólfizető vendégek voltak. Míg a háború előtt összesen 1 millió 250 ezer vendégéjszakával számolt összességében a fürdőváros, jelenleg örülnek, ha átlépik az egymillió vendégéjszakát – tette hozzá.

Hévíz polgármestere a műsorban a tóra tervezett beruházásról is beszélt. Jelenleg elindulhat a tervezési fázis, a cél, hogy folyamatos működés létrehozzanak egy Festetics kort idéző, de modern komplexumot.

Mint nemrég kiderült: a kormány támogatásának köszönhetően a tófürdő épülete visszakapja fénykori megjelenését, az új épület igazi kastélyként emelkedik majd ki a vízből. Az épületet az elmúlt évtizedek megviselték, mostanra elavulttá vált, ezért halaszthatatlanná vált a felújítás A fürdővárosi fejlődést elindító Festeticsek előtt tisztelegve az épület visszakapja eredeti hagymakupolákkal díszített külsejét, miközben a 21. századi elvárásoknak megfelelő műszaki tartalommal születik újjá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik