Gazdaság

Aláírták a minimálbér emeléséről szóló megállapodást

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást, tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.

A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266 800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik.

Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forint tett ki.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által aláírt megállapodás ennek megfelelően is hangsúlyozza, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emelése szociális indíttatású, célja, hogy folytatódjon a legalacsonyabb keresetűek bérének felzárkózása.

A felek által aláírt dokumentum ajánlásként fogalmazza meg, hogy a vállalkozások az általános béremelés során, figyelembe véve a 2024-re prognosztizált inflációt, törekedjenek a bérek reálértékének növelésére.

A megállapodás mindezek mellett azt is rögzíti, hogy a felek tárgyalást kezdenek a minimális bérek rendszere megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a kötelező legkisebb bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket, valamint azt, hogy a felek elkötelezettek a kollektív szerződéskötés ösztönzésében, közölték.

Kapcsolódó
Minimálbér 2024: ilyen változásra számíthatnak a nyugdíj előtt állók
Mikor számít a minimálbér összege a nyugdíjnál?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik