Gazdaság

Vallott a Kreml: majdnem összeomlott Oroszország a szankciók miatt

MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
Az orosz gazdaságot tavaly összeomlás fenyegette, miután az ukrajnai háború elindítása után szankciókat vezettek be ellene, de ezt az orosz kormánynak sikerült megakadályoznia, sőt növekedést elindítania - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 tévécsatorna vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.

“Az összeomlás veszélye fenyegetett, valóban minden erőforrást, belső erőt mozgósítanunk kellett, hogy megakadályozzuk ezt az összeomlást” – idézi az MTI az elnöki szóvivőt, aki “példátlannak” nevezte az orosz gazdaságra zúdított szankciók mennyiségét.

“A világon egyetlen ország sem szembesült még soha ekkora csapással, és elméletileg egyetlen ország sem képes ilyet elviselni” – hangoztatta Dmitrij Peszkov, emlékeztetve arra, hogy mindez kétévi koronavírus-járvány után következett be, amely szintén nagy megterhelést jelentett a gazdaságnak.

Méltatta az ország vezetésének “bölcs” döntéseit, és a kormány “titáni” munkáját, aminek köszönhetően az orosz gazdaságnak sikerült stabilizálódnia, majd “teljesen váratlanul növekedési pályára állnia”. Úgy vélekedett, aligha feltételezhette bárki is, hogy az orosz gazdaság növekedése idén nem is 2 százalékos lesz, ahogyan azt az Európai Bizottság jósolta, hanem majdnem 3 százalékos.

“Ez azt mutatja, hogy végül is nagyon nagy potenciállal rendelkezünk, amely a maximális mozgósítás, belső összpontosítás időszakában lehetővé teszi, hogy bármilyen csapással megbirkózzunk. Most az a feladat, hogy ezt a növekedési ütemet fenntartsuk. A 3 százalék elégtelen növekedési ráta, magasabbnak kellene lennie, ezt mindenki megérti, sok problémát kell ellensúlyoznunk” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik