Gazdaság

Patai Mihálynak mennie kell a BÉT éléről, Matolcsy keze lehet a dologban

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Budapesti Értéktőzsde, a tét az igazgatóság elnökének, azaz Patai Mihálynak a visszahívása – írja a vg.hu.

Szűkszavű rendkívüli közgyülési meghívó jelent meg a Budapesti Értéktőzsde honlapján, amelynek egyetlen napirendi pontja az igazgatóság elnökének és egy tagjának visszahívása, valamint új igazgatósági tag és elnök megválasztása. Az igazgatóság a közgyűlést 2023. december 21. napján 13 órára hívta össze, a közgyűlés határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlést azonos napirenddel és azonos helyszínen 2024. január 3. napján 13 órára hirdették meg – olvasható a portálon.

Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét 2019 májusában választották a BÉT igazgatóságának elnökévé, azóta a közgyűlések rendre megerősítették ebben a pozíciójában.

Az elmúlt időszakban a sajtóban több olyan, meg nem erősített piaci pletyka is napvilágot látott, mely szerint Patai Mihály és Matolcsy György között elhidegült a viszony, amiatt Patai több, az MNB-nél betöltött korábbi pozícióját is elveszítette. A portfolio.hu szerint azt nehéz feltárni, hogy pontosan milyen konfliktus mérgesedett el a két vezető között: többen azt mondták, hogy Patai nyilvánosan is felemelte a hangját Matolcsy Györggyel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik