Gazdaság

Két évvel ezelőtti bérért dolgozni? Nem vicc, számos munkahelyen mínuszos a bérajánlat

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A negatív gazdasági hangulat miatt a munkaerőpiacon jelenleg tapasztalható megfogalmazásuk szerint lehangoló tendenciákról írt az Economx. Megemlítik, hogy

  • a vállalatok egy része csoportos leépítésbe kezdett. A nagy cégek közül például a Magyar Posta júliusról augusztusra 314 embertől vált meg, ugyanebben az időszakban a Tesco 264, az Aldi pedig 133 munkavállalót bocsátott el.

A portál által megszólaltatott HR-szakértő, Istenes Viktória azt tapasztalja, hogy

  • számos cég 2021-es bért kínál az egyes állásra jelentkezőknek, tehát 20-30 százalékkal kisebb összegért próbálják meg az embereket elcsábítani, mint amennyit napjainkban valójában ér a pozíció.

Ez szerinte az álláshirdetésekből és állásinterjúkból is kiderül, világosan kirajzolódik. Ahogy ő látja, a nagyvállalatok ugyan igyekeznek az inflációs környezet miatt rendezni a béreket, ám a kisebb cégek nem veszik tudomásul, vagy nem tudják lekövetni a piac változásait, miszerint már nem alkalmazhatnak annyiért munkaerőt, mint két évvel ezelőtt. Pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt 2 évben 63 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak – tette hozzá. Véleménye szerint amelyik cég nem látja be, hogy nem tarthatja az embereket az inflációs robbanás előtti szinten, az saját magával is kiszúr, hiszen be kell érnie a szerényebb képességű vagy kevés tapasztalattal bíró munkavállalóval.

Tapasztalata szerint elég jellemző az is, hogy

  • rengetegen 4-5 hónapig nem találtak maguknak állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik