Gazdaság

Megállapodtak, mennyi lesz a minimálbér. Már decembertől

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) 2023. november 16-i ülésén megegyeztek a munkaadók és a szakszervezetek a 2024-es minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről – adta hírül a Világgazdaság. A lap szerint nem maradt több vitás pont,

Ahogy a korábbi híradásokból sejteni lehetett,

  • a minimálbér 15 százalékkal,
  • a bérminimum 10 százalékkal emelkedik,
  • már december elsejével, ahogy azt a kormányzati potentátok előzetes közlése alapján sejteni lehetett.

Decemberi minimálbéremelésre még nem volt példa. Korábban a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Hollik István is ilyen mértékű emelésről tett bejelentést, már decembertől. Aztán a decembert mégis visszavonta. Czomba Sándor, a gazdaságfejlesztési minisztérium államtitkára is beszélt arról, november elején, hogy a minimálbér 15 százalékkal, míg a bérminimum 10 százalékkal emelkedhet, a megszokott év eleji időpont helyett még az idén. De volt olyan nyilatkozat is, munkáltatói részről, hogy még semmi nem dőlt el.

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is részt vett, aki üdvözölte a döntést. Bejelentése alapján

  • a minimálbér a jelenlegi bruttó 232 ezer forintról ezzel bruttó 266 800 forintra (nettó 176 ezer forint), míg
  • a garantált bérminimum bruttó 296 400 forintról 326 ezer forintra  (nettó 217 ezer forint) nő.

A megállapodás részeként a következő években folyamatosan összezáródik minimálbér és a garantált bérminimum összege. Az MTI-ben megjelent hír szerint a felek ajánlást fogalmaznak meg arra, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) korábban úgy nyilatkozott, hogy a bérminimumnál is legalább 15 százalékos emelésre lenne szükség, és nem támogatják a bérminimum összeolvasztását a minimálbérrel. Információink szerint ők nem fogják aláírni a csütörtökön született bérmegállapodást.

Kapcsolódó
Minimálbér-emelés: beintettek a szakszervezetek, új megállapodást akarnak
A MASZSZ-nak nem tetszenek a tervezett minimálbér-változások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik