Gazdaság

Itt a GVH verdiktje: nem indítanak versenyfelügyeleti eljárást a rezsiboxok miatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Lapunk értesülése szerint a Gazdasági Versenyhivatal lezárta a Tóth Bertalan szocialista politikus által kezdeményezett vizsgálatot a rezsiszámlákon található információs boxok megalapozottságával kapcsolatban, és arra a döntésre jutottak, hogy nem szükséges versenyfelügyeleti eljárást indítani az ügyben.

Tóth Bertalan arra alapozta a bejelentését, hogy a rezsiboxok félrevezető tájékoztatást tartalmaznak a fogyasztók számára, amikor a tavalyi rekord piaci árakhoz viszonyítva állapítják meg a hivatalosan rögzített végfogyasztói árral elérhető megtakarítás összegét. Az MSZP politikusa szerint a fogyasztó a félrevezető információk birtokában kevésbé képes megalapozott döntést hozni a szolgáltatóváltásról, amennyiben máshol kedvezőbb áron juthatna energiához.

A GVH részéről már a bejelentés megtételekor jelezték, hogy ilyen típusú ügyekben általában nem illetékesek, a fogyasztóvédelmi feladatok a kormányhivatalhoz tartoznak. Tóth Bertalan ügyét azonban érdemben elbírálták, s bár nemrég arról tájékoztatták a képviselőt, hogy az eljárást két hónappal meghosszabbítják, most döntés született.

A versenyhivatal arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy részletesen és alaposan megvizsgálták a bejelentést, egyebekben adatokat kértek mind a bejelentőtől, mind a bejelentett vállalkozástól, figyelembe vették a beérkezett adatszolgáltatások információit, a rendelkezésre álló egyéb dokumentumokat, és értékelték a releváns tényeket.

Mindezek alapján az eljárásban a GVH megállapította, hogy a bejelentésben foglaltak és a bejelentés alapján lefolytatott eljárásban beszerzett adatok alapján a versenyfelügyeleti eljárás indításának feltételei nem állnak fenn– közölte a GVH. Álláspontjuk szerint nem valószínűsíthető, hogy az MVM Next a számlákban a versenypiaci viszonyítási árral kapcsolatban valótlan tájékoztatástt adott volna. A GVH vizsgálata szerint az MVM egyértelmű tájékoztatást ad a fogyasztók részére a számlamagyarázóban, illetve a honlapján elhelyezett tájékoztatásában arról, hogy mit ért a versenypiaci viszonyítási ár alatt, és azt mire tekintettel határozta meg.

Lapunk utolérte Tóth Bertalant, aki elmondta, a GVH döntéséről a mai napon kaptak értesítést. A politikus szerint a versenyhivatal nem a fogyasztók érdekeit veszi figyelembe, hanem a kormánypropagandának igyekszik megfelelni. Kifogásolta, hogy a hivatal nem tényekre, hanem valószínűségekre alapozva hozta meg döntését. Elmondta azt is, nem hagyják annyiban az ügyet, közigazgatási bírósághoz fordulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik