Gazdaság

Ketten is bejelentkeztek az OTP leányáért Romániában

Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto / AFP
Jaap Arriens / NurPhoto / NurPhoto / AFP

Az OTP Csoport májusban tudatta az OTP Bank Romániával, hogy tesztelik a piacot a leánybank eladása érdekében, de a folyamat akár több hónapot is igénybe vehet. A jelek szerint még öt hónapot sem kellett várni, mert az economica.net híre szerint a piacvezető Banca Transilvania (BTR) és a Raiffeisen is ajánlatot tett a román jegybanknál, a BNR-nél.

A gazdasági lap BNR-forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a favorit a BTR, mert a Raiffeisen „újragondolta ajánlatát” – vélhetően sokallja az árat –, de a pénzintézmény lendületét az oroszországi helyzet is visszavetette. Olyan információk is kiszivárogtak a jegybanktól, hogy az OTP erősen ragaszkodik az általa megállapított vételárhoz, ezzel pedig a Raiffeisen esélyei csökkennek.

Az OTP Bank Románia értékét 300-400 millió euró közé becsülik, és a 2022-es rangsorban a 10. a maga 2 százalékos piaci részesedésével. Azt már tudni lehet, hogy a vevőnek a vételár mellett vállalnia kell a budapesti OTP által az évek során nyújtott finanszírozás visszafizetését is, de ennek összegéről nincs információ.

Az 1993-ban Kolozsváron, helyi üzletemberek által alapított, és a mai napig többségi román tulajdonban lévő BTR elsősorban a kisebb konkurensek felvásárlásával tornászta fel magát az élre: 2015-ben a Volksbank, 2018-ban a Bancpost, 2022-ben az Idea Bank került a birtokába.

A Raiffeisen kevésbé volt agresszív Romániában, ők 2001-ben a Banca Agricola-t, 2013-ban pedig a CitiBank Románia hitel-részlegét szippantották be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik