Gazdaság

322 ezer forintnyi bruttó minimálbér, euróban? Nem nálunk, Horvátországban

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A horvát kormány 2024. január 1-jével bruttó 840 euróra (mintegy 322 ezer forint) emeli a minimálbért az eddigi 700 euróról (cirka 268 ezer forint) – írta az MTI a horvát miniszterelnök, Andrej Plenkovic szerdai kormányülésen tett bejelentésére hivatkozva. Ez 20 százalékos emelés.

Plenkovic rámutatott, a mostani emeléssel az elmúlt hét év alatt 103 százalékkal, azaz bruttó 426 euróval nőnek az országban a minimálbérek – tették hozzá. Marin Piletic család- és szociálpolitikai miniszter elmondta, hogy a minimálbér az átlagbér 54 százaléka körül alakul Horvátországban. A nettó minimálbér hozzávetőlegesen 677 euró lesz (közel 260 ezer forintnak megfelelő összeg), ami több mint száz euró növekedés 2023-hoz képest – írták még a beszámolóban.

Arra is kitértek, hogy a minimálbér összegét a horvát kormány minden évben október 31-ig határozza meg a következő évre vonatkozóan, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel történt egyeztetést követően.

Magyarországon még nem tudni, mennyivel emelkedhet januártól a jelenlegi 232 ezer forintos bruttó minimálbér. Arról lehetett olvasni, hogy kivezetnék a bérminimumot, illetve hogy elvileg nálunk 15 százalékos emelés jöhet, azaz közelítené a bruttó 267 ezer forintot a legkisebb bér.

Kapcsolódó
Nettó 177 ezer forint fölé emelkedhet januártól a minimálbér
A bérminimumosok pedig közel 217 ezer forintot kaphatnak kézhez a körvonalazódó emelés után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik