Gazdaság

Zöld rendszám: milliókat bukhatnak a plug-in hibridautó-tulajdonosok

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Súlyos milliókat bukhatnak a plug-in tulajdonosok, ha lekerül az autókról a zöld rendszám, ám a szakértő szerint az állami beavatkozás oka többek között pont az, hogy a hibridek gazdái nem voltak elég progresszívak. A legtöbb tanulmány valóban arra jut, hogy a tulajdonosok nem töltik a plug-ineket – írja az Economx.hu.

Hamarosan kizárhatják a plug-in hibrideket a zöld rendszám használatára jogosult gépjárművek közül Magyarországon – írta meg a Telex az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) egy nem nyilvános előterjesztésére hivatkozva.

A dokumentum szerint a jövőben forgalomba helyezett példányok mellett a már forgalomban lévő elektromos hálózatról tölthető, de alapvetően nem elektromos hajtású autók rendszámát szintén hagyományosra cserélnék a következő műszaki vizsgán – olvasható a portálon.

A portál szerint ha a döntésbe bevonják az úgynevezett hatótávnövelővel (range extenderrel) ellátott villanyautókat is, akkor összesen 33 ezer járművet érinthet a változás, ami nem kevés, tekintve, hogy 74 ezer zöld rendszámot adtak ki június végéig, a Belügyminisztérium adatai szerint. Amennyiben a terv megvalósul, a továbbiakban csak a hagyományos villanyautók, és egyéb járművek használhatnák a környezetkímélő konstrukciókhoz kitalált, 2015-óta létező zöld alapszínű hatósági jelzést.

  • A minisztérium lépésével a plug-inek elveszítenék a számos magyar településen biztosított ingyenes közterületi parkolási lehetőséget.
  • Szintén a rendszámváltás következménye lehet, hogy a jövőben honosított új és használt példányok után regisztrációs adót, illetve az összes után teljesítményarányos gépjárműadót, valamint adásvételkor vagyonszerzési illetéket is kellene fizetni, amennyiben elfogadják a tervezetet.

Az ÉKM az Economx érdeklődésére elismerte, a plug-inekkel kapcsolatos változásokról szóló híradások helytállóak.

Sajnos a legtöbb tanulmány valóban arra jut, hogy a tulajdonosok nem töltik a plug-ineket. Cégautók esetén különösen akkor kiugró ez a hozzáállás, ha céges benzinkártya van, de töltési lehetőség nincs, esetleg otthon, saját költségen kellene megoldani – fogalmazott az Economixnak Horváth Máté, a Totalcar újságírója.

A hagyományos belső égésű motorral szerelt autókhoz képest így nem csökken a kibocsátás (teljes életciklusra vetítve még nő is), vagyis minden állami kedvezmény az ablakon kidobott pénz, megvonásuk jogosnak tűnik.

Horváth Máté ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a már meglévő és/vagy rendeltetésszerűen használt plug-inek tulajdonosai szempontjából a legfájóbb mégis az, hogy milliókat fektettek be egy technológiába/konstrukcióba, amiből visszamenőleg terveznek kivenni pozitív elemeket, ez nehezen védhető lépés az állam részéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik