Gazdaság

Nagy kiadás volt a sulikezdés? A Lidl mindent megtesz, hogy segítsen a spórolásban!

A szeptemberi iskolakezdés újabb terhet rótt nyár végén a magyar családokra. A KSH adatai szerint több, mint 20 százalékkal drágultak a tanszerek a tavalyi évhez viszonyítva. A legtöbb háztartásban ez gyerekenként 20.000-45.000 Ft-os plusz kiadást jelentett

Tavaly még a szülők 6,5 százaléka bízott abban, hogy a sulikezdést megússza 5 ezer alatt, idén már csak az 1,76 százalékuk. A legtöbb családban emiatt további spórolás volt a jellemző. A Lidl, ahogy már megszokhattuk, mindig figyeli a vásárlók attitűdjét és igényeit. A tanévkezdésre a tanszerakció mellett, számos terméket tavalyi árakon kínált a szeptemberi becsengetéshez.

A nehéz gazdasági helyzet azonban nem szűnt meg az őszi iskolakezdéssel, a családok tartalékai továbbra is fogynak. A KSH adatai szerint az elmúlt hét hónapban az infláció 22,8 százalékos volt, de az élelmiszerek még ennél is jobban, 36,2 százalékkal drágultak, a tavalyi évhez viszonyítva. A magyar gazdaság meghatározó szereplőjeként a Lidl célja, hogy a kormány intézkedéseivel összhangban, hozzájáruljon az infláció letöréséhez és ezáltal a magyar családok támogatásához. Havonta több milliárd forintot fordít arra, hogy továbbra is alacsony árakat tudjon biztosítani a vásárlói számára, amivel jelentős megtakarítást érhetnek el vásárlásaik során.

A vásárlói trendek, jelen gazdasági helyzetben, a spórolás köré összpontosulnak. A vásárlásokból az látható, hogy fókuszba kerültek az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkekre egyre kevesebbet költenek az árérzékeny vásárlók. Emellett pedig egyre többen figyelik az áruházak akcióit, a hűségprogramokat, a kuponokat, és természetesen a tartós kedvezményeket.

A Lidl az év elején ezért is határozott úgy, hogy tartós és folyamatos árcsökkentésbe kezd. Ennek eredményeként júliusig több, mint 500 termék árát mérsékelte, úgy, hogy a beszerzési árak csökkenéséből adódó, valamint azon is túlmutató árelőnyt azonnal továbbadta/adja a vásárlóinak. A kínálatban az alapvető élelmiszerek mellett számos, a vásárlók körében közkedvelt, keresett termék is megtalálható, és néhány termék ára az elmúlt fél évben akár 40 százalékkal is mérséklődött.

A kormányzati árstop kivezetése után pedig továbbra is folytatódik a Többet adunk akció, amelynek keretében a kötelező akcióknál előírt 15% helyett, nagyobb, egyes esetekben, akár 50 százalékos árcsökkentéssel is megvásárolhatók egyes termékek.

Széles, kiváló minőségű, kedvező ár-érték arányú kínálata mellett a diszkontlánc számos egyéb módon igyekszik támogatni vásárlóit abban, hogy a jövőben is a lehető legkedvezőbb áron intézhessék a bevásárlást.

Az élelmiszerre fordítható költségkeret tudatos beosztását segíti a Lidl applikációja is. A Lidl Plus digitális hűségprogram használói számára hetente 10-12 kedvezményre jogosító kupont és egyéb kedvezményeket biztosít a vállalat. Az applikáció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a fogyasztók 30 százaléka használja őket rendszeresen.

A másik nagyon népszerű akció, az Azonnali árzuhanás keretében pedig hétről-hétre újabb kedvezményeket vehetnek igénybe a diszkontáruház vásárlói.

A tavasszal indított „Mentsük meg” csomagok is sok család számára jelentenek segítséget. A zöldség és gyümölcs egységcsomagok 3,5 kg-osak, és külsőleg már nem tökéletes, de még fogyasztható gyümölcsöket és zöldségeket tartalmaznak, melyeket kedvezményes áron, mindössze 399 forintért lehet megvásárolni. Augusztustól pedig ez a hihetetlenül népszerű élelmiszermentő akció kibővült, és az előzőnapi értékesítésből megmaradt, de még fogyasztható 2 és 5 darabos egységcsomagba összeállított édes és sós pékárukhoz féláron lehet hozzájutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik