Gazdaság

Jelentősen megdrágulhat nem sokára egy angliai utazás

Tolga Akmen / MTI / EPA
Tolga Akmen / MTI / EPA

A brit kormány korábbi ígérete szerint 2024 végéig mindenki számára megszüntetik a vízummentességet, így a magyarok számára is. Ekkor még arról beszéltek, hogy az úgynevezett látogatási belépési engedélyt néhány euróba fog kerülni, most azonban úgy tűnik, ez mégsem így lesz – írja az EconomX.hu.

A Euronewsra hivatkozva arra is kitértek, hogy a brit kormány bejelentette, október 4-től az összes vízum ára emelkedik, köztük

  • a hat hónapnál rövidebb időre szóló látogatói vízum ára 18 euróval 133 euróra, azaz mintegy 50 ezer forintra,

De nő a két-, öt-, és tízéves látogatási vízum díja is. Az átszállást biztosító tranzitvízumok díja várhatóan nem változik.

Az egészségügyi bevándorlási illeték – az Egyesült Királyság államilag finanszírozott Nemzeti Egészségügyi Szolgálata számára fizetett díj – várhatóan szintén emelkedni fog. A belügyminisztérium szerint azonban ezt a változást csak később, ősszel vezetik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik