Gazdaság

1,1 milliárd forintot vett ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata a közös cégükből

MTI/Vasvári Tamás
MTI/Vasvári Tamás

Ismét sikeres évet zárt Rogán-Gaál Cecília, valamint Sarka Kata közös cége, a Top News Hungary Kft. – írja az RTL a társaság pénzügyi beszámolói alapján. E szerint

  • az árbevétel 1,56 milliárd forint volt,
  • az adózott eredmény (nyereség) pedig 1,36 milliárd forint lett.

A Top News Hungary Kft. bevétele 100 százalékban a főtevékenységéből, azaz világháló-szolgáltatásból származik, márpedig ebben az ágazatban egészen extrém eredménynek számít a 85 százalékos profitráta, általában ugyanis 10-20 százalék körüli nyereség a jellemző. Tehát, ahogy korábban is írtunk róla, ez a siker nehezen értelmezhető.

A vállalat működteti a TWN (Top World News) nevű bulvároldalt, amelynek a látogatottsága igencsak elmarad a vezető portálokétól, a DKT Gemius adatai szerint például augusztusban csak nagyjából 10 és 100 ezer közötti látogatója volt naponta. Tavaly augusztusban 3500 és 45 ezer között alakult a látogatottság, míg például 2022 decemberében 80 ezernél is kevesebben kattintottak naponta az oldalra. Miközben a nagyobb site-ok 200 ezer és 1 millió látogatót vonzanak naponta. A TWN-nek a Facebookon jelenleg 22 ezer követője van. Az a beszámolóból nem derült ki, hogy kizárólag ebből az oldalból származott-e az összes jövedelem.

A vállalat 1,36 milliárd forintos nyereségéből végül 1,1 milliárd forintot vett fel osztalékként a két tulajdonos Rogán-Gaál-Cecília és Sarka Kata. (Előbbi birtokolja a szavazatok 80 százalékát, míg utóbbi a 300 szavazatból 60-ról dönthet.) Ehhez az eredményhez pedig elég volt átlagosan 9 alkalmazottat foglalkoztatni.

Tavalyelőtt egyébként kísértetiesen hasonló nagyságrendű bevétel és nyereség keletkezett: akkor 1,56 milliárd forint volt az árbevétel és 1,33 milliárd forint az adózott eredmény. Ez utóbbi összeget ki is utalják maguknak, azaz nagyjából 200 millió forinttal több osztalékot vettek fel.

A korábban közzétett beszámolókból már kiderült, hogy Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília összesen 125 millió forintot vehetett fel egy másik cégből, a Nakama & Partners Kft-ből, pedig a cég nyeresége csak 14 millió forint volt.

Kapcsolódó
Gazdasági csoda: Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília milliárdos profitbányája még a Holdról is látszik
Brutálisan magas, 85 százalékos profitrátát ért el egy kis budai médiacég 2021-ben. Megmutatjuk, hogy a celebtulajdonosok által jegyzett bulvárkiadó sikere miért lóg ki minden épeszű és piaci magyarázatból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik