Gazdaság

Így trükköznek a kórházi adóssággal

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Az államkincstár adatai szerint

  • július 31-én 62,8 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódott fel az egészségügyi intézményeknél szemben a június végi 70,2 milliárd forinttal.

A MÁK szerint a tartozásállomány szinte teljes összege a beszállítókkal, szolgáltatókkal szemben áll fenn, amelyből 1,5 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul.

Az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára, Rásky László a Napi.hu-nak azt mondta, hiába csökkent egy hónap alatt 7,4 milliárd forinttal a Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint a kórházak adóssága, a kórházi beszállítók jellemzően ebből egy forintot sem kaptak.

  • Az egyetemi klinikákkal együtt pedig az összes kórházi adósság már meghaladja a 88,5 milliárd forintot, ami egy hónapja még 86,4 milliárd forint volt.

Az adatokból az is látszik, hogy az intézmények megkapták azt a pluszforrást, amit hivatalosan a 2022. évi és 2023. évi rezsikülönbözetük kiegyenlítésére fordíthatnak. Ettől függetlenül a kép vegyes – mondta Rásky László.  Az OSZ-tagvállalatainak beszámolójából kiderül, hogy a pluszforrásból nem kaptak más beszállítók, csak az energia-, és a közműszolgáltatók.

Több olyan kórház is van, amelyik idén még egyáltalán nem fizetett az orvostechnikai beszállítóknak.

Így a mostani adósság legalább fele biztosan az orvostechnikai beszállítók felé áll fenn, véli a szakember. Egyre több cég elsősorban a szállítási szerződéseik alapján pénzügyi és jogi lehetőségeket fontolgat. Bár az állam és így az intézményrendszer egyértelmű erőfölényben van – és erre egyes kórházvezetők előszeretettel hivatkoznak is –, ezen a területen egyértelmű áttörésre számít a főtitkár.

Mivel egyre több cég kerül megoldhatatlan, kezelhetetlen helyzetbe, számukra már nem jelent fenyegetést, ha az intézmény egy előlegbekérő, egy fizetési meghagyás vagy a csak készpénzre szállítás esetén azt közli, hogy többet ne számítson arra, hogy tőlük rendel orvostechnikai eszközt. A portálnak úgy fogalmazott Rásky László, hogy azt látják a kormány még mindig nem foglalkozik érdemben az adósságrendezéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik