Október 1-jétől egyes trafókörzetekben feloldja a kormány a napelemstopot – legalábbis így értesült a Napelem Szövetség elnöke. Kiss Ernő erről az ATV Híradónak beszélt.
A cikk emlékeztet, hogy a kormány hálózati akadályokra hivatkozva tavaly november 1-jétől az újonnan telepített napelemek tulajdonosai számára megszűntette a többletenergia visszatáplálását a hálózatba, amiért cserébe a felhasználók ingyen áramot kaphattak. Az ideiglenes rendelet még most is érvényben van, de az Európai Uniónak tett vállalás miatt 2024. december 31-ig meg kell szüntetni a napelem moratóriumot.
A Napelem Szövetség szerint közel 200 ezer ember adta be az igényét, de ebből nagyjából 30 ezer volt valós kérelem, volt, akik duplán adták be a kérelmüket, míg mások meggondolták magukat. Kiss hozzátette, hogy még a kivitelezési munkák sem indultak el, miközben az értékesítési hálózatok megszűntek, és az ágazatban rengetegen vesztették el a munkájukat.