Gazdaság

Gyors tempóban engedték le Balaton vízét, megszólalt a vízügyi hatóság

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A legutóbbi eresztéskor 11 centimétert csökkent a Balaton vízszintje. Ki döntött legutóbb, és a tó üzemeltetési szabályzata szerint ki dönthet a Sió-zsilip nyitásáról, zárásáról? – tette fel a kérdést a HírBalaton az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak közérdekű adatigénylésként. A válaszból kiderült, a siófoki leeresztő zsilip és hajózsilip nemzeti létfontosságú rendszerelem, amelynek üzemeltetési szabályzata nem nyilvános.

Júniusban összesen 11 centiméterrel csökkent a Balaton vízállása: 121-ről 110 centiméteresre. Ebben benne van a tó párolgási vesztesége is, amely az adott időszakban pár centiméternyivel meghaladta a térségre hulló csapadékból eredő utánpótlást.

A komolyabb vízeresztés a Balatoni Hajózási Zrt. nagyhajóinak Dunáról a Balatonig való eljuttatása érdekében történt a tóból. A cég azzal indokolta az akciót, hogy hajóparkja megöregedett, s mivel balatonfüredi hajógyár már a rendszerváltás előtti évekre tönkrement, szükséges volt, hogy a Dunáról hozzanak vízi járműveket.

A lépés ellen felszólalt az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség, féltve a turisztikai szezont egy esetleges alacsonnyá váló vízállástól. Ennek kapcsán merült fel a kérdés, hogy milyen szinten dől el, mikor nyitható a Sió-zsilip, és mennyi vizet lehet leengedni a Balatonból.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Csonki István a portál kérdéseire az alábbi választ adta:

A Siófoki leeresztő zsilip és hajózsilip nemzeti létfontosságú rendszerelemnek minősül. A létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló törvény alapján

az üzemeltetési szabályzat a biztonsági terv melléklete, így az nem nyilvános.

  • Az üzemeltetési szabályzat módosítására legutóbb a Balaton vízszintszabályozására vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély módosításakor, a maximálisnak elfogadott üzemvízszint 110 cm-ről 120 cm-re emelésekor került sor. A Balaton levezető rendszerének korszerűsítése projekt keretén belül megvalósuló műtárgy bontási és építési munkálatok szükségessé tette a bontás-építés időszakára ideiglenes üzemrend és üzemeltetési szabályzat kidolgozását, az új műtárgyak megépítését és üzembe helyezését megelőzően az üzemeltetési szabályzat teljes körű aktualizálására kerül sor.
  • A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a 35700/9132-14/2018. iktatószámú Vízjogi üzemeltetési engedély és annak mellékletét képző üzemeltetési szabályzat szerint végzi a Balaton vízszintszabályozását. A hatályos engedélyben rögzítettek szerint a vízszintszabályozást úgy kell végezni, hogy a minden hónap első napjára meghatározott maximális vízállást a Balaton napi átlagos vízállása ne haladja meg. Ennek következtében szükségessé válhat a Balaton többlet vízkészletének leeresztése.
  • A vízeresztés az Igazgatóságom által tett javaslat Országos Vízügyi Főigazgatóság általi jóváhagyása alapján, a hidrometeorológiai előrejelzések függvényében történik. Az üzemelési rendtől eltérni csak nemzetgazdasági érdekből és a vízügyi igazgatási szervek irányításáért felelős miniszter utasítása és engedélye alapján lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik