Gazdaság

Ekkora drágulást hozhat, hogy a kormány kivezeti az ártsopot augusztustól

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy augusztus elsejétől megszűnik az árstop. Azonban az is hamarosan kiderült, hogy az árstop megszűnését követően is lesz egy fék az árstoppal érintett termékekre, azokat a beszállítói árnál 15 százalékkal kell majd olcsóbban adni, és ezt is ellenőrizni fogják. Ami olyan, mintha az árstopot lépcsőzetesen vezetnék ki. Vagy ahogy a G7 fogalmazott, nem merte a kormány lesokkolni a vásárlókat az árstop nélküli árakkal. Ez a fék a csütörtöki bejelentés szerint az év végéig fog élni.

Azt jelenti, hogy a kilenc árstopos élelmiszer (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát, UHT-2,8% zsírtartalmú tehéntej, tyúktojás és étkezési burgonya) ára már nem lesz fix, azt úgy kell meghatározni, hogy a bruttó beszerzési árból legalább 15 százalékos kedvezményt kell adni.

De mit is jelent az új fék az árstophoz képest? A G7 ezt az eddig árstopos étolajnál nézte meg:

  • a napraforgó étolaj beszerzési ára jelenleg literenként legalább 1000 forint körül lehet. (Az egyszerűség kedvéért ezerrel számoltak.)
  • A termék árstoppal érintett verzióját eddig a legtöbb nagy boltban 540 forintért kellett eladni.
  • Az új szabály értelmezésük szerint azt mondja, hogy az olaj 1000 forintos beszerzési árából 15 százalék kedvezményt kell adni, azaz ezentúl legfeljebb 850 forintért lehet kitenni a polcra.

Ez azt jelenti, hogy a vásárló hirtelen 57 százalékos drágulást fog érezni, ami nagyon sok. De ez még mindig jobb, mintha átmenet nélkül szűnt volna meg az árstop, mert akkor egy pillanat alatt durván 100 százalékos lenne az áremelkedés.

Az étolajos példa nagyjából a többi árstopos termékre is állhat, az UHT 2,8 százalékos tej jellemző mai fogyasztói ára például a nagy boltokban 209 forint, és számításaik szerint hirtelen 415 forint közelébe kellene emelkedni a szabadpiaci logika szerint, így viszont elképzelhető, hogy még 300 forint alatt kell tartani a kereskedőknek.

A több mint 100 százalékos drágulás tehát nem egy lépcsőben megy végbe, az első lépéssel körülbelül megfelezik az áremelkedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik