Semmi készpénz, inkább porciózás a bankkártyára
Gyuri és párja nagyon korán eldöntötték, hogy lányuknak, amint lehet, bankszámlát nyitnak – ez meg is történt közvetlenül az előtt, hogy Dorka megkezdte a gimnáziumot. Akkoriban még az volt a bankok gyakorlata, hogy azonos intézetek bankszámláira azonnal megérkezik az utalás (ez ma már két különböző bank között is működik a nap 24 órájában). Ez azért volt fontos Gyuriék számára, mert lányuknak azt mondták: ha szüksége van pénzre, telefonáljon, és azonnal megy az utalás. Persze nem több tíz-százezer forintokról volt szó, inkább kisebb összegek – ételre, italra, könyvre – kerültek a számlára.
A fesztiválozás is jól megtervezett folyamat része volt Gyuriéknál. Dorka még egész kicsi volt, nagyjából 12 éves, amikor apukájával elkezdett kijárni nagy fesztiválokra, de csak a délelőtti, főképp kreatív programokra. Ebédre hazamentek, az apa pedig este visszament, hogy kedvenc zenekarjait meghallgathassa.
A fokozatosság híveként a szülők először úgy engedték lányukat fesztiválra bulizni, hogy Gyuri is kint volt, de külön élvezték a programokat, este pedig együtt taxiztak haza. Csak ez után, a következő évben volt az, hogy 17 éves lányuk már teljesen egyedül, a barátokkal volt kint a fesztiválon. Ekkor jött jól igazán a saját bankkártya, amire azért
Persze vészhelyzet esetére a szülők elérhetőek voltak („ha Dorka bulizni megy, soha nem kapcsoljuk ki a telefont, éjszakára sem” – mondja az apa), így, ha lányukra pénzre lett volna szüksége, azonnal utalni tudtak volna neki. Bulin, fesztiválon ilyenre azonban nem volt még példa, arra viszont már igen, hogy könyvvásárlásnál a pénztárnál állt, és eszébe jutott, hogy nincs elég pénz a számláján. Egy gyors telefon, és apukája utalta is a pénzt a könyvre.
„Pénzügyi edukációt nem tartottunk, inkább úgy döntöttünk, a gyakorlatban tanulja meg, mi mennyit ér” – mondja Gyuri, aki azonban azt tapasztalja, lányához hasonlóan sok fiatal nem igazán van tisztában azzal, mi mennyibe kerül és azért mennyit kell dolgozni. Szerinte ő abból a szempontból nem elég szigorú szülő, hogy mindig ad pénzt, amikor lánya kér, de hozzáteszi: soha nem nagy összegekről van szó, hanem 5-10 ezer forintokról. Ez a porciózás egyelőre bevált gyakorlat Gyuriéknál: lánya számláján nem nagy összeg van, így nem is tud sokat költeni, de mindig van számára annyi, amennyiből reális keretek között tud enni, inni, szórakozni, könyvet venni.
Gyerekfüggő, mikor mehetnek egyedül bulizni, de bankszámla az mindenképp ajánlott
„Szerintem a „mikor” gyerekfüggő dolog” – ezt már a három gyereket nevelő Zsuzsa mondja arra a kérdésre, van-e megfelelő életkor, amikor a szülő elengedi egyedül a gyerekét szórakozni.
Nekem a középső gyerekem volt a legérettebb, de neki nem igazán volt igénye bulizásra, pedig szívesebben engedtem volna el, mint a legkisebbet, aki nem csak kora miatt volt a legéretlenebb. De ő volt a legbulizósabb. A legnagyobbik gyerekem is elég lassan komolyodott meg, de ő inkább a barátaival szervezett programokat, ritkán bulizást. A fesztiválozás nálunk nem ment
–folytatja Zsuzsa.
A költségekről az édesanya azt mondja, ha barátoknál volt a buli, akkor nem pénzről volt szó, inkább vinni kellett némi enni- és innivalót. Ezt megbeszélték, majd a szülők megvették a csomagot. „Utazáshoz volt bérletük, illetve a jegyre szintén kaptak pénzt. A középső gyerekem már diákként is dolgozott, de ügyeltünk arra, hogy a keresménye miatt ne kerüljön hátrányba a másik kettővel szemben, vagyis neki is fizettük, mondjuk a bulizást” – meséli Zsuzsa.
Az Zsuzsáéknál sem volt kérdés, hogy bankszámlát nyitnak a gyerekeknek. Elég hamar (valamikor általános iskola végén, középiskola kezdetén) jött el az a pillanat, amikor javasolta a gyerekeinek, hogy legyen bankszámlájuk.
Eleinte idegenkedtek tőle, kérdezték, minek. „De aztán rájöttek, hogy ez menő” –emlékszik vissza Zsuzsa. Minimális összeget kaptak rá havonta (nagyjából 1-2 ezer forintot), hogy kezdjék megtanulni a beosztást, spórolást, bankkártyahasználatot, később az internetbank használatát. Extra kiadásra, például a bulizásra kért összeg inkább készpénzben ment. Zsuzsa ezt azzal indokolta, hogy akkoriban még nem volt nagyon elterjedt a kártyás fizetés lehetősége, mint most.
„Nemigen voltak napi-heti rendszeres kiadásaik, amíg iskolásak voltak, így minimális készpénz volt náluk – folytatja Zsuzsa. Amit az iskola kért (például menza, kiránduláspénz) azt mindig beküldték: készpénzben, borítékban, felcímkézve. „Ha szerettek volna valamit megvenni, azt megbeszéltük, de nem feltétlenül adtunk rá pénzt” – emlékszik vissza.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet rendkívüli helyzetekre, problémákra felkészülni, Zsuzsa azt mondja, egy pár ezer forinttal feltöltött bankkártya bármikor jól jöhet, mert már szinte mindenhol elfogadják.
Szerintem mindenképpen érdemes lefektetni, hogy mi az, ami rendkívüli helyzetnek minősülhet, és mindenképpen ki kell fizetni. Vagy még inkább hívjon fel a gyerek ilyenkor – legyen olyan a viszony a szülő és gyerek között, hogy ez természetes legyen. És ha muszáj, ilyenkor utalni is tud a szülő, hogy legyen a rendkívüli eset áthidalásához elég pénz a gyerek számláján, kártyáján
– véli Zsuzsa.
A készpénzhasználatot is ugyanúgy meg kell tanulni, mint a bankkártyát
Klára egy ma már nagyfiú édesanyja, és amint meséli, náluk korábban alaposan át kellett gondolni, mennyi pénzt kapjon a családi kasszából a gyerek, aki ráadásul viszonylag korán elkezdett bulizni és fesztiválokra járni. Klára módszere az volt, hogy viszonylag hamar a munka világa felé terelte fiát, aki mindig talált magának diákmunkát, így megkereste azt a pénzt, amit szórakozásra is fordíthatott.
Az édesanya Gyurihoz és Zsuzsához hasonlóan azt vallja,
ennek érdekében Klára rendszeresen küldte el készpénzzel a közeli boltba kisfiát, hogy vegyen egy kenyeret: „és még valamit magának, ami a pénzből kijön.” Szerinte ez a tudatosság is hozzájárult ahhoz, hogy ma már fiatal felnőttként akkor is tudja a határokat, amikor éppen kirúg a hámból, de a bankkártyáján még bőven lenne pénz a tivornyázáshoz. Ez a fajta tudatosság a drága árfekvésű fesztiválokon különösen hasznos Klára szerint.
