Gazdaság

Megtört a trend: 30 milliárdos visszaesést produkált a Matolcsy-fiú barátjának cége

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

Tavaly megtört a NER egyik csodacégének közel egy évtizedes növekedési pályája. A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri központját felújító Raw Development Kft. 2022-ben megközelíteni sem tudta az előző évi rekorderedményeit.

A napokban nyilvánosságra hozott beszámoló szerint a Somlai Bálint érdekeltségébe tartozó építőipari cég árbevétele 49 százalékos zuhanással 59,8 milliárd forintról 30,4 milliárdra esett vissza. Az adózott eredmény esetében ennél is rosszabb volt a helyzet, 77 százalékos csökkenés után tavaly 2,7 milliárddal kellett beérnie a tulajdonosnak a korábbi 11,98 milliárd helyett.

A 2,7 milliárdos tiszta nyereség persze csak egy olyan „csodacég” esetében számít gyenge eredménynek, mely az elmúlt nyolc évben képes volt újra ás újra megtöbbszörözni a bevételeit. A 2014-ban alapított Raw Development rendszeresen megduplázta az előző évek forgalmát, 2020-ban pedig kiugró, kilencszeres növekedést produkált.

A cég felfutása legnagyobb részt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), illetve a jegybankhoz közeli cégek, alapítványok megbízásainak volt köszönhető, és ebből a körből érkezett az a két, méreteiben igazán grandiózus üzlet is, amely az építőipar nagypályásai közé emelte a Raw Developmentet.

Először a Magyar Nemzeti Bank egyik leányvállalata kötött összességében 32 milliárd forintot meghaladó összegre szerződést Széll Kálmán téren található a Postapalota felújítására, majd egy hasonló jellegű, 55 milliárd forintos megbízást is elnyertek az MNB Szabadság téri székházának rekonstrukciójára. Ez az utóbbi felújítás jelenleg is zajlik, és a megállapodás szerint 2024-ben fejeződik majd be. 2022-ban a Raw Development Kft. nyerte el 436 millió forintos ajánlatával a MNB napelemes közbeszerzését is, amelyben az a feladat, hogy az MNB logisztikai központjának parkolójában hétszáz napelempanelt telepítsenek.

A Raw-csoport másik cége, a Raw Facility Management Kft. mindeközben nagyot ugrott, miután 2021 végén elnyerte a jegybank, valamint leányvállalatai által használt ingatlanok teljeskörű műszaki üzemeltetésére és gondnoksági feladatainak ellátására kiírt tendert. A megrendelést követően a legfrissebb összesítés szerint a korábbi háromszorosára, 7,39 milliárd forintra ment fel a cég éves bevétele, és kétszeres, 975 milliós lett a nyereség.

Somlai a tavalyi nyereség terhére egyik Raw-cégből sem vett ki osztalékot

Somlai Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a barátja, és korábban nem volt tényező az építőiparban. Maga a Raw Development sem az ő vezetése alatt indult be. A céget eredetileg Matol­csy György unokatestvére, Szemerey Tamás egyik érdekeltsége hozta létre, Somlai csak 2018-ban, számos jegybankhoz közeli megrendelés után szállt be a menedzsmentbe.

A tavalyi év krónikájához tartozik, hogy Somlai egyszercsak megelégelte, hogy a sajtóban utalások jelennek meg arról, hogy nem a cég szakmai háttere, hanem az ő Matolcsy családhoz fűződő személyes kötődése segítette a Raw-csoport tagjait az MNB-s tendergyőzelmekhez. Somlai bíróságon akart elégtételt venni a cég történetét feldolgozó Telexen, ám végül több pert is elvesztett jogerősen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik