Gazdaság

Padlóra küldte a gázfogyasztásunkat a durva drágulás

Szaki Bálint / 24.hu
Szaki Bálint / 24.hu

Tavaly október eleje, és az idén március vége között (tehát nagyjából a fűtési szezon alatt)

  • durván 5,7 milliárd köbméter földgázt égettünk el Magyarországon.
  • Ez az egy évvel korábbitól negyedével, az ezt megelőző három év átlagától pedig bő ötödével marad el.
  • A megszokotthoz képest így 1,5-2 milliárd köbméternyi földgázt spóroltunk meg.

Bár a felhasználás visszaesésében a kedvező időjárásnak is volt némi szerepe, ám nem ez volt a fő ok. A közhiedelemmel ellentétben az enyhe tél a fogyasztáscsökkenés durván tizedét magyarázza csak – írta a G7.

A kisfogyasztóknál nagyon jól azonosíthatóan a rezsiemelést követően, a fűtési szezon kezdetén indult meg a gázfogyasztás-csökkenés.

Az előző év elején a háztartások, és a kisvállalkozások még egyáltalán nem fogták vissza a felhasználásukat, sőt 2021/2022 telén jóval több gázt égettek el, mint ami a korábbi években megszokott volt. A nyári rezsiemelés és az őszi hűvösebb idő megérkezése után azonban nagyon éles fordulat történt.

Ennek két oka van a cikk szerint.

  • Ami a lakosságot illeti, a korábban átlag felett fogyasztó háztartások jelentős része visszafogta a felhasználását, hogy elkerülje, hétszeres gázárat kelljen fizetnie a meghatározott átlagfogyasztás felett.
  • A kisebb vállalatok egy jelentős része is kikerült a rezsicsökkentésre jogosultak köréből, és kénytelen volt piaci kereskedőktől, piaci áron vásárolni. Emellett azok a társaságok is drasztikus áremelkedéssel szembesültek, amelyek már korábban is a szabadpiacon szerezték be az energiát. Számos cég azonban nem tudta ezt kezelni, így több olyan szektor is volt (például az idegenforgalom, vagy a vendéglátás), ahol tömegével álltak le télre a vállalatok, logikusan csökkentve ezzel a teljes hazai gázfogyasztást is.

Az ipari nagyfogyasztóknál azonban már jóval előbb megindult ez a folyamat. Tavaly márciusban, a háború kitörését követő első tőzsdei áremelkedésnél már látható volt a visszaesés, ami a nyári árcsúcsoknál tovább fokozódott. Ezen belül is a gázerőművek fogyasztása nem esett vissza jelentősen, azaz a felhasználás csökkenését az ipar keresletének zuhanása okozta, ami a gyárleállások miatt is következett be (például a Nitrogénművek Zrt. három hónapig nem termelt, de kiesett a Dunaferr, és jelentősen csökkentette termelését az Ózdi Acélművek is az év utolsó hónapjaiban).

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik