Gazdaság

Totális hülyeségnek tartja a magyar árstopot egy osztrák topmenedzser

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az osztrák Ö1 rádió gazdasági podcastjében volt téma az élelmiszer-infláció, és megszólaltatták Marcel Haraszti topmenedzsert, aki a német Rewe kiskereskedelmi csoport osztrák leányát vezeti – szúrta ki a G7. Harasztihoz tartozik többek között a Penny, a Billa élelmiszer-, illetve a BIPA kozmetikai cikkeket áruló boltlánc is.

Amikor a riporter megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy az alapélelmiszerek árát rögzíteni kellene, Haraszti azt válaszolta, hogy

ez természetesen totális hülyeség.

Majd indoklásként rögtön felhozta, „más országok, például Magyarország” esetét, ahol a vásárlók élnek az árstop lehetőségével, felvásárolják az árrögzített termékeket, és ez áruhiányhoz vezet. Ezek után pedig az emberek kénytelenek más termékeket vásárolni.

Határozott véleménye, hogy az állami árszabályozás nem működik. A menedzser az áfacsökkentést tartja a megfelelő lépésnek, szerinte, illetve a tapasztalatok szerint az meghozza a várt eredményt.

A magyar kormány csütörtökön úgy döntött, továbbra is fenntartja az élelmiszerárstopot, június végéig. Ezen kívül akciózásra is köteleznék a boltláncokat, hogy ezzel is letörjék az árakat.

Kapcsolódó
Kormányinfó: június 30-ig meghosszabbították az árstopokat, heti akciót kell hirdetniük az áruházaknak
Ingyenessé teszik a mezőgazdasági öntözést és rezsicsökkentés jön a a mikrovállalkozásoknál. Gulyás Gergely közölte: nem szivárogtak ki olyan dokumentumok, melyek arról szóltak, hogy magyar vezetőket hallgattak le. A miniszter szerint Karácsony Gergely Gyurcsány Ferencnek akar megfelelni és az a fontos, hogy lombok között legyen csak lombkoronasétány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik