Gazdaság

Napelemparkot foglalt le a NAV

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy észak-alföldi gazdasági társaság a korábbi és jelenlegi ügyvezetőjét, akik fiktív adatokkal és hamis okiratokkal 900 millió forint értékben csaltak el támogatásokat – írta a NAV közleményében.

A társaság régi és új ügyvezetője is fiktív adatokkal csalt a napelempark létrehozására kiírt pályázatokon. A projekthez szükséges önerővel sem rendelkeztek, annak meglétét valótlan tartamú magánokirat felhasználásával próbálták igazolni. A cég termelőeszközök beszerzéséhez a vissza nem térítendő támogatás mellett kamatmentes kölcsönt is kapott.

A pályázati összeg igénylésének egyik feltétele három érvényes árajánlat volt, de a becsatolt német és dán ajánlatok fiktívnek bizonyultak. A beszerzett burkolatjelfestő gépet sem a legjobb árajánlatot adó cégtől vették meg, ráadásul kiderült, hogy a pályázatban feltüntetett azonosítókkal nem is gyártottak ilyen gépet.

Az akcióban a nyomozók egyszerre több helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat. Több mint 1 milliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, köztük négy, egyenként 500 kilowattóra teljesítményű napelemes kiserőművet. A napelempark lefoglalása azt jelenti, hogy a jövőben az ott megtermelt villamosenergia ellenértéke – a követelés erejéig – a NAV-hoz folyik majd be. Az akcióban a költségvetést ért kár teljes egészében megtérült.

A gyanúsítottak ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás. A büntetés akár a 10 év szabadságvesztés is lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik