Gazdaság

Czomba Sándor nem látja, honnan lenne 500 ezer új munkáskéz országon belül

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

Továbbra is 4,7 millió körül van a foglalkoztatottak száma, ami jó hír ebben a válságos időszakban – mondta az MTI tudósítása szerint a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Czomba Sándor az m1 aktuális csatornán közölte: gyakorlatilag a mostani 4 százalék körüli munkanélküliség mellett is ki lehet mondani,

teljes foglalkoztatás van Magyarországon. Problémának azt nevezte, hogy a munkanélküliek kétharmada az ország egyharmadára koncentrálódik. Példaként Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyéket említette. Ismerve a magyar munkaerő mobilitását, oda kell a munkahelyeket vinni, ahol a munkáskéz rendelkezésre áll – fogalmazott az államtitkár, aki szerint ez történik most a debreceni és a nyíregyházi beruházásokkal. Kiemelte, öt éven belül Debrecen környékén 30 ezer új munkahely létesül, ami most „be van tárazva”. Ez a szűkebb és a bővebb térség számára is kihívás lesz szerinte.

Kormányzati és foglalkoztatáspolitikai szempontból az lesz a feladat szerinte, hogy azokat az embereket, akik tudnak, akarnak és képesek dolgozni, megtalálják, segítsék őket képzésekkel, átképzésekkel, hogy a munkaerőpiacra vissza tudjanak lépni.

A GFM államtitkárának reményei szerint év vége felé megint el tudják majd mondani, hogy Magyarország képes volt szinten tartani a reálkereseteket. A KSH legutóbbi jelentése alapján már szeptember óta mínuszban vannak az reálkeresetek, januárra 7,6 százalékkal értek kevesebbet, mint egy éve.

A Kossuth Rádió reggeli műsorában Czomba Sándor, Orbán Viktor miniszterelnök szavaira hivatkozva közölte,

a következő években nagyságrendileg 500 ezer munkáskézre van szüksége az országnak, hogy be tudja futni azt a növekedési pályát, amit a kormány szeretne. Az államtitkár szerint matematikai esély van a feltöltésre. Viszont azt is mondta, hogy

ténylegesen 500 ezer munkáskezet, bevallom, őszintén jelen pillanatban országhatáron belül nem látunk.

Ezért valószínűnek tartja, hogy szükség lesz vendégmunkásra, csak az a kérdés, hogy a vendégmunkások hányan, honnan és milyen módon érkeznek.

Orbán Viktor március 9-i bejelentésekor azt is mondta, a térségbeli országok magyarlakta területeiről szeretnének még munkaerőt az országba csábítani. Valamint hogy Magyarország a magyaroké, és a magyar gazdaságnak elsősorban a magyar embereknek kell munkát adnia.

Kapcsolódó
Van, ahol a vendégmunka azt jelenti, hogy tervezhetőbbé válik a termelés
Nem kényelmi okokból kellenek a vendégmunkások, létszükségletté vált a foglalkoztatásuk a cégek egy részénél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik