Gazdaság

Alumíniumfeldolgozót vásárolt Rogán barátja és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Első ránézésre hétköznapi összefonódás bejelentése érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2023. március 16-án. A háttérben azonban egy rendkívüli és egyáltalán nem hétköznapi tulajdonszerzés körvonalazódik – írja az mfor.hu.

A dokumentum szerint a Keter Investments Zrt. közvetlen egyedüli irányítást szerez az Alput Vagyonkezelő Kft. felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítást szerez az Inotal Alumínium- és Salakfeldolgozó Zrt. felett. Az összefonódás az alumínium feldolgozás piacát érinti.

Az Inotal Zrt.-t még 2006-ban alapították és azóta az ágazat stabil szereplőjének tűnik. A legutóbbi éves beszámolójuk szerint 2021-ben több mint 44 milliárd forint árbevételt könyvelt el, a tiszta nyereség pedig 167,2 millió forint lett. A bevételek az elmúlt néhány évben egyébként 35-46 milliárd forint között szórtak, a nyereség pedig 130 és 590 millió között mozgott – olvasható a portálon.

Ez az a társaság, amelyet közvetve az Alput Vagyonkezelőn keresztül teljesen megszerez a Keter Investments, mely egyébként egy egészen friss alapítású társaság. Ezt 2022. február 15-én alapította három másik, budapesti gazdasági társaság 6 millió forintos törzstőkével.

A cég többségi, 75 százalékos tulajdonosa a 2015 óta létező és működő Oloesz Kereskedelmi Kft., mellette 20 százalékos tulajdonrésze van a PSM-Technik Zrt.-nek, 5 százalékot pedig a Konbud Holding Zrt. birtokol. Ügyvezetője pedig az a Bodnár Dániel, aki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőségi tagja és a Milton Friedmann Egyetem elnöke.

Az egyébként rengeteg budapesti telephellyel (ezek részben szeretetszolgálatot, iskolát és az Olajág Otthonokat takarják) rendelkező Oloesz 110 millió forintos törzstőkével rendelkezik, fő tevékenységi köre pedig az egyéb humán-egészségügyi ellátás. Tulajdonosa pedig az EMIH Budapesti Hitközség. Az Oloesz egyébként elég jól jövedelmezően végzi a tevékenységét, hiszen legutóbbi beszámolója szerint kicsivel több mint egymilliárdos bevételt ért el, nyeresége pedig meghaladta a 240 millió forintot.

A Keter közvetve az alumíniumfeldolgozó tulajdonosa lesz, abban az Oloesz mellett 25 százalékot birtokol a PSM-Technik Zrt. A céget 2021 novemberében alapították 5 millió forint törzstőkével, fő tevékenységi köre pedig számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme lett. Egyedüli részvényese – és egyben vezérigazgatója is – az izraeli-grúz Michaeli Shabtai, akit felvállaltan baráti szál fűz Rogán Antalhoz.

Shabtai neve onnan lehet még ismerős, hogy 50 százalékban övé lett a 168 órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Media Kft., ezen túl ma már nemcsak a Pesti Hírlap, de a Jazzy és a Klasszik Rádió is az érdekeltségébe tartozik.

A most alumíniumfeldolgozót megszerző Keter harmadik – és egyben legkisebb – tulajdonosa a Konbud Holding Zrt., melyet 2018-ban alapítottak saját tulajdonú, bérelt ingatlan adásvételére, üzemeltetésére. Vezérigazgatója és többségi tulajdonosa az a Budai János Gergő jogász, aki korábban a Vodafone vezérigazgató-helyettese volt.

Tehát Shabtainak nemcsak Rogán Antallal van jó viszonya, de feltételezhetően a magyar izraelita hitközség vezetőségi tagjával is, Bodnár Dániellel. Innen pedig már adta magát a közös cégalapítás, főleg, hogy a 168 órás bizniszben is volt némi szerepe Bodnárnak egyfajta közvetítőként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik