Gazdaság

Nagyot erősödött ma a forint

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A délelőtti forintesés átmenetinek bizonyult, hiszen dél körül a reggeli szintnél is erősebbre tudott jutni a forint az euróval szemben, a jegyzések kissé 388 alatt is jártak a bankközi piacon – írta a Portfolio.hu. A portál emlékeztet, hogy kedden is jókora erősödés volt, 389-ig jutott a forint az euróval szemben.

Megfogalmazásuk szerint a szerdai erősödéssel kulcsszintig jutott a forint, hiszen a március elején megjárt 373-es lokális mélypontra, majd a március 10. körüli szintekre húzott emelkedő trendvonal éppen itt húzódik, illetve 388-nál egy vízszintes támaszvonal is azonosítható – most e két vonal metszéspontjánál toporog az árfolyam. Ha kitart a forintgyengülési trend, akkor ebből a 388-as zónából pattan el az árfolyam, ha nem, akkor viszont további határozott forinterősödés előtt nyílik majd ki a tér – tették hozzá.

Arra számítanak, hogy a Fed kamatdöntése, ami szerda este hétre várható, illetve a kamatpálya előrejelzése, majd fél 8-tól a kamatdöntési sajtótájékoztató különösen fontos lesz az amerikai banki bedőlések után, és az információk akár nagy piaci mozgásokat is hozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik