Gazdaság

Sok bankszámlás már megkapta a rossz hírt, felkészülhetnek a többiek is

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Jókora díjemelésre számíthat szinte minden bankszámla-tulajdonos, de sokakat már el is ért a drágulás. Az OTP a hónap elején emelte díjait, de április 1-jétől így járnak a K&H és a Raiffeisen ügyfelei is. Az Unicredit és a CIB május 1-jétől hajtja ugyanezt végre – írja az Azénpénzem.hu.

A portál számításai szerint két év alatt több mint ötödével kerülhet többe a bankolás. Tavaly átlagosan 5,1 százalékkal, az idén viszont már 14,5 százalékkal emelik a bankok az inflációra hivatkozva a díjakat. Persze, ahogy tavaly is, az idén sem egyszerre lépnek a hitelintézetek.

A leggyorsabb szokás szerint az OTP volt. A legnagyobb magyar bank március 1-jétől emelte szinte minden díját. A Bázis számla legalacsonyabb költsége 50 forinttal közel 400 forintra nőtt, ami 14,5 százalékos emelés. Aki viszont sem a kedvezmények, sem az akciós feltételeket (megfelelő nagyságú jövedelem jóváírása és aktív számlahasználat) nem teljesíti, és még merészel postán kérni számlakivonatot, az 170 forinttal kénytelen többet fizetni. Az OTP ugyanis a postai díjak emelését is érvényesíti. A Smart csomag normál díja papír alapú kivonattal 950 forintról 1090 forintra emelkedett. Kedvezménnyel és elektronikus kivonattal viszont ez a számla továbbra is ingyenes.

Ez bizony nem áprilisi tréfa!

A K&H április elsejétől emeli díjait. Számításaik szerint akad 20 százalékos drágítás is. Például a Minimum plusz csomag nem kedvezményes havi díja 866 forintról 1036 forintra emelkedik. Hasonló mértékben növelik egyébként a némileg kedvezményes díjat is. Akinek a minimálbérnek megfelelő jövedelem érkezik a számlájára és legalább félmillió forintos megtakarítása van, az továbbra sem fizet a számlavezetésért. A magasabb kategóriába sorolt (jelentősebb jóváírás és befektetési állomány) csomag havi díja is közel ötödével kerül majd többe.

A lakossági mobilinfo jelenleg még nulla forintos díja 444 forintra emelkedik. A küldött üzenetekért (sms) darabonként 45 forintot számolnak majd fel. A mobilbank 131 forintról 150 forintra növelt havi díját (ez valóban az infláció ütemével egyező drágítás), azonban 2023. június végéig akciósan elengedik. Az összes átutalás is drágul, de többnyire azok is „csak” 14,5 százalékkal. Ahogy a kártyadíjak is.

A Raiffeisen is április 1-jével emeli díjait. Például a Díjnyertes számla, ha nem érkezik az elvárt pénz, és nem elég aktívan használja azt valaki (legalább húsz alkalommal nem költ kártyával) havi 2160 forint helyett 2473 forintba kerül. A Mindennapok 2.0 csomagot használóknak 708 forint helyett 810 forintot kell fizetniük. Az automatikus sms 26 helyett 29 forint lesz darabonként.

Az inflációs díjemelést az Unicredit május 1-jétől érvényesíti. Egyes díjtételekre vonatkozó akciókat visszavonnak, más akciókat viszont június végégi meghosszabbítanak. A CIB ugyancsak május 1-jétől lép. Például az ECO számlacsomag havi díja már megközelíti majd a 3 ezer forintot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik