Gazdaság

A nagyobb cégeknél létszámbővítés jöhet, a kisebbeknél elbocsátás

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
2023 második negyedévében a hazai munkáltatók 26 százaléka jelez előre bővülést jelenlegi munkaerő-állományában, miközben csökkentést 22 százalékuk tervez. Létszámnövelésre főként a nagyobb vállalatok körben kerülhet sor, az álláskeresők ebben az időszakban leginkább az energia és közmű, a pénzügy és ingatlan, valamint az IT szektorokban számíthatnak élénk munkaerőkeresletre – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A cég a világ 41 országában, több mint 41 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 510 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) 2 százalékos átlagos értéket ért el, ami 10 százalékponttal magasabb az előző negyedéves értékénél, ugyanakkor 10 százalékponttal elmarad az egy évvel korábbi +12 százalékos szinttől.

Két negyedévnyi visszaesést követően a hazai munkáltatók körében újra pozitív munkaerő-felvételi trendet mértek a következő három hónapra. A cég magyarországi ügyvezető igazgatója, Fehér Tamás szerint a recessziós forgatókönyv lehetősége miatti óvatosság lassan oldódni látszik, a fordulat különösen a középső országrészben működő, valamint a 250 főnél nagyobb létszámot alkalmazó vállalatok körében tapasztalható. Úgy véli, az egyelőre kérdéses, hogy tartós fordulat következik-e be, de az nagyon valószínű, hogy a munkaerőpiac már túljutott az év eleji mélypontján.

A 2 százalékos létszámbővítési mutató egy átlagos mérték, az ország régióit vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók.

  • A legszélesebb körben Budapesten (NFM: +14%) és Közép-Magyarországon (+11%) várnak létszámbővülést, ugyanakkor
  • a Dél-Dunántúlon (-23%) az Észak-Magyarországon (-22%) és a Közép-Dunántúlon (-9%) továbbra is jóval több elbocsátásra, mint munkaerő-felvételre számítanak.
  • Az alföldi régiókban és a Nyugat-Dunántúlon az átlagnak megfelelő, minimális bővülést mutatnak az előrejelzések.

Az egyes szektorokat vizsgálva szintén jelentős eltérések mutatkoznak.

  • A legnagyobb felfutást az energia és közmű (NFM: +31%), a pénzügy és ingatlan (+19%), valamint az IT (+12%) szektorokban várják, de
  • enyhe bővülésben a szállítmányozás, logisztika és autóipar (+6%) és a fogyasztási javak és szolgáltatások (+4%) szektorok is bíznak.
  • Az alapanyag- és feldolgozóipar (-4%), a kommunikációs szolgáltatások (-4%), illetve az egészségügy és élettudományok (-6%) területén ugyanakkor további létszámleépítés valószínűsíthető.

A jelenlegi helyzetben továbbra is a nagyobb cégek rendelkeznek jóval optimistább kilátásokkal.

  • A Nettó Foglalkoztatási mutató a 250 fő feletti létszámmal rendelkező vállalatok körében a legmagasabb (+12%) és
  • az 50-249 fős cégek is létszámbővítéssel számolnak (+5%).
  • A 10-49 fős kisvállalkozások azonban további leépítéseket terveznek (-5%), miközben
  • a 10 fő alatti mikrovállalkozások (-1%) stagnálás közeli helyzetre számítanak.

Az előző negyedévhez képest nemzetközi szinten stagnálnak a munkaerőpiaci kilátások, igaz, ez a mutatószám igen magas, 23 százalékos szinten áll. Nettó létszámleépítést a vizsgált 41 ország egyikében sem várnak. Európában a legszélesebb körben Hollandiában, Norvégiában és Svájcban terveznek munkaerő-bővülést (NFM: 31-31%). Európán kívüli régiókat tekintve jelenleg Közép- és Észak-Amerikában a legnagyobb az optimizmus a foglalkoztatás terén.

A felmérés során ezúttal arra is rákérdeztek, mekkora nehézséget okoz a cégeknek jelenleg, hogy a nyitott pozíciókat megfelelő képzettségű jelentkezők híján nem tudják betölteni. Bár a hazai cégek 82 százaléka számolt be több-kevesebb problémáról ezen a téren, jelentős nehézséggel emiatt csak 19 százalékuk küzd. A munkaerőhiány a leginkább a gyártási, a mérnöki és az IT munkakörökben jelentkezik.

A képzett munkaerő hiányát a cégek elsősorban a munkavégzés körülményeinek rugalmassá tételével, valamint a kínált fizetések emelésével és belépési bónuszokkal próbálják csökkenteni. Bérversenybe a cégek 49 százaléka száll be ebből a célból, időbeli rugalmasságot (részmunkaidő, flexibilis munkaidőkeret) a válaszadók 37 százaléka alkalmaz, rugalmas munkavégzési hely biztosításával (távmunka, home office, hibrid munkavégzés) a cégek közel harmada (32%) él. A válaszadó munkáltatók 31 százaléka számolt be arról, hogy belépési bónuszt nyújt az újonnan belépők számára.

Az elmúlt időszakban terjedőben van a külföldi munkaerő alkalmazása, ezért erre a témára a jelenlegi felmérés is kitért.

  • Arra a kérdésre, hogy a következő 12 hónap során mennyi külföldi munkavállalóval tervez az adott cég a jelenlegi szinthez képest, a többség (58%) azt válaszolta, hogy egy éven belül nem tervez külföldieket foglalkoztatni.
  • A válaszadók 8 százaléka szeretné ebben az időszakban bővíteni az országhatáron túlról érkező dolgozóinak létszámát, miközben
  • 21 százalék szinten tartást,
  • 13 százalék pedig csökkentést tervez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik