Gazdaság

Spórolt a kormány: a jogos nyugdíjprémium felét sem adták a nyugdíjasoknak

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A tegnap megjelent statisztikai adatok szerint a magyar gazdaság tavaly 4,6 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjprémium 2022-ben kifizetett összege még a fele sincs annak, mint ami az idősebbeket a törvény szerint megillette volna. Az Azénpénzem.hu számításai szerint így közel 30 milliárd forintot spórolt meg az állam a nyugdíjasokon.

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2022 végére megérkezett a recesszió Magyarországra. Az utolsó negyedévben csökkent a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest, csakhogy már a harmadik negyedévben is zsugorodott a GDP. A tavalyi utolsó negyedévben a KSH adatai szerint a harmadik (szintén visszaesést hozó) negyedévhez képest 0,4 százalékkal csökkent a magyar növekedés. A választási osztogatás miatti fellendülés azonban a GDP-t éves szinten 4,6 százalékos pluszban tartotta – hívja fel a figyelmet a portál.

A nyugdíjtörvény alapján a nyugdíjprémium kalkulációjához a nyugdíj negyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell alapul venni, amihez akkora szorzószámot társítanak, mint amennyivel meghaladja a növekedés a 3,5 százalékot. Ebből következően a 2022-es év után járó nyugdíjprémium a legalább 80 ezer forintos juttatás után 22 ezer forint lett volna.

Valójában azonban maximum 10 ezer forintot fizetett ki ilyen címen az állam.

A pénzt elkülönítették, de inkább megtartották

Az Azénpénzem.hu számításai szerint így közel 30 milliárd forintot spóroltak meg a nyugdíjasokon. Pénz pedig lett volna a kifizetésre. A tavalyi költségvetésben ugyanis 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel kalkuláltak, így a nyugdíjprémiumra mintegy 68,5 milliárd forintot különítettek el, amiből végül csak 23,5 milliárdot fizettek ki.

Elsőre azt mondhatnánk, hogy nyílt törvénysértést követett el ezzel az állam. Valójában azonban elég rafináltan fogalmaznak a törvényben. A Tny. törvény 101. paragrafusának hatodik bekezdésében ugyanis a növekedés „várható” mértékéről írnak. Tehát van ugyan lefektetett szabály a nyugdíjprémiumra, de a tényleges számot valójában a kormány határozhatja meg. Arról pedig nincs rendelkezés, hogy a tényszámok alapján ki kellene fizetni valamilyen formában az idősökön megspórolt összeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik