Gazdaság

A KSH rontott a külkereskedelmi hiány adatán, rémesen rossz hónap volt a november

Michael Probst / AP / MTI
Michael Probst / AP / MTI

A Központi Statisztikai Hivatal január elején azt közölte, hogy 536 milliárd forint volt az ország tavaly novemberi külkereskedelmi hiánya, ami az elmúlt évek harmadik legrosszabb havi adata volt – írta a Hvg.hu.

Mostanra elkészültek a második, pontosított becslésükkel is, és ebben jócskán rontottak a számon: 536 helyett már 590 milliárd forintra teszik a deficitet. Így pedig már nem a harmadik, hanem a második legrosszabb havi mutató lett a novemberi. A legrosszabb 2022 augusztusa volt, a júliusi pedig a novemberrel versenyezve most csúszott le a harmadik helyre).

2021-ben év első tizenegy hónapjában még 715 milliárd forint volt exporttöbbletünk, ebből mostanra 3210 milliárd forintos hiány lett.

A külkereskedelmi hiány azt jelzi, hogy mennyivel több pénzt kellett fizetni a Magyarországra behozott külföldi áruknál azért, mint amennyiért magyar termékeket külföldre eladtak. Nem szoktak annyit foglalkozni vele, mint az inflációval vagy a GDP-mutatóval, pedig fontos: a mostani hatalmas hiány azt jelenti, hogy hiába nő a GDP, a megtermelt többletjövedelem jókora része ahelyett, hogy az országot gazdagítaná, elmegy arra, hogy külföldi termékeket vásároljanak.

A novemberi változás fő oka az, hogy energiahordozókból 17 százalékkal kevesebbet sikerült eladni külföldre, mint egy évvel korábban, magyar élelmiszerekből pedig 3,3 százalékkal kevesebbet adtak el más országokban, miközben 9,8 százalékkal több külföldi ételt hoztak be ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik