Gazdaság

Parragh szerint nem indokolt a magas alapkamat és gondolkodni kell az árstopok kivezetésén

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben az alábbiakat mondta:

  • Az idei év várhatóan könnyebb lesz, mint az elmúlt esztendő, amely valóban nagy nehézségek elé állította az országot.
  • Már látni a kedvezőbb előjeleket, még ha ezt jelenleg nem is érzékeli közvetlenül minden cég. Ha például az infláció alakulását elemezzük, akkor megállapítható, hogy lassan elérjük a csúcspontot. Ez egy-két hónap múlva következhet be.
  • Az energiaárakban szerinte a kezdeti pánik után egyre inkább erősödik az alkalmazkodás. A cégek döntő része olyan úton indult el, amely minden bizonnyal fenntarthatóvá teszi a működését.
  • A forint árfolyamánál nagyon erőteljes stabilizálódás látható. Azt viszont nem lehet előre megmondani, hogy ez meddig lesz így, de minden esély megvan rá, hogy tartósan. A forint erősödésében nagy szerepet játszott, hogy sikerült megegyezni a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokról.
  • Parragh szerint nagy eséllyel elkerüli az ország a recessziós pályát, és fenntartható marad a gazdaság növekedése.
  • A gazdasági növekedésnek és fenntarthatóságnak a legnagyobb akadálya most a válságzónákra jellemző magas alapkamat, amely jelenleg tizenhárom százalék. Ennek negatív hatása leginkább beruházási oldalon mutatkozik meg, amely közvetlenül az építőiparra hat leginkább, ahogy ez már a visszaeső megrendelésszámon is látszik. Szerinte ez a kamatszint egyre kevésbé indokolt, érdemes már most a kiszámítható kamatcsökkentés felé lépni.
  • Beszélt arról is, miszerint lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését, amely egy gazdaságpolitikai feladat. Ehhez kezdenek összeállni a szükséges feltételek. Ilyen az infláció és a forint árfolyamának a kedvező alakulása, de ide sorolható a növekedés és a fogyasztás visszaesése is. Ez mind abba az irányba mutat, hogy újra kell gondolni az ársapkák fenntartását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik