Gazdaság

Eljárást indított a GVH az eOptika Kft.-vel szemben

Getty Images
Getty Images

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a magyarországi kontaktlencse- és szemüveg-kiskereskedelem egyik meghatározó vállalkozásával, az eOptika Kft.-vel szemben, mivel valószínűsíthetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat honlapján és hirdetéseiben, például az árak feltüntetésénél – közölte a GVH kedden az MTI-vel.

A hatóság gyanúja szerint a vállalkozás a honlapján olyan ár összehasonlítást alkalmaz, amely vizuális kialakításával – áthúzott „Bolti ár”, élénken hangsúlyozott online ár, valamint a kettő közti kedvezmény mértéke – megtévesztő módon árcsökkentés benyomását kelti a fogyasztókban. Valójában azonban vélhetően nincs szó valódi árkedvezményről, az ár összehasonlítás alapjául szolgáló „Bolti árat” pedig a cég korábban valószínűleg nem alkalmazta.

Közölték, a hivatal emellett azt is feltételezi, hogy a vállalkozás az iWear kontaktlencsék kapcsán – a cég logójának és márkanevének használatával – azt a téves benyomást kelti weboldalán és reklámjaiban, hogy a termékek megvásárolhatók a webáruházában. Ott azonban a gyártó termékei nem elérhetők, helyettük a cég az általa forgalmazott kontaktlencsék megvásárlására ösztönöz. A fogyasztók így összetéveszthetik a céget a termékek valódi forgalmazójával.

A GVH ezúttal is hozzátette, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás időtartama három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – olvasható a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik