Gazdaság

Nem nyitnak ki többé a bezárt posták? Ettől tarthatunk Tóth Bertalan szerint

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Az MSZP szerint a kormány elszólta magát: végleg bezárják a postákat?

Az MSZP Országos Központjának szerint egy Tóth Bertalan frakcióvezetőnek küldött mostani levél alapján itt bizony nem szüneteltetésről van szó, hanem végleges bezárásról. Fónagy János Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára válaszolt a szocialista politikusnak, válaszában úgy fogalmazott, „Az előírt mintegy 1600 posta helyett a szüneteltetést követően is országszerte több mint 2200 posta áll az ügyfelek rendelkezésére” – idézi az MTI.

Ez a megfogalmazás pedig a párt szerint csak arra enged következtetni; a most szünetelő fiókok, többé már nem nyitnak újra. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évek leépítései várhatóan tovább folytatódnak. Az elmúlt 2 évben 2600 dolgozótól vált meg a Posta, most további 300 alkalmazott kirúgását jelentette be. Mindezt úgy, hogy a Magyar Posta vezetőinek számában továbbra sincs csökkenés, persze fizetésükben sem. Többmilliós havi bérük mellett teljesen érzéketlenek az alkalmazottak felé, akik így kilátástalan helyzetbe kerültek.

Az MSZP politikusa szerint elképesztő, hogy Orbánék évről-évre több adót szednek be, és ezzel arányosan, egyre kevesebb szolgáltatást adnak a magyaroknak. Lassan nem marad olyan közszolgáltatás, ami ne lenne romokban. A közoktatás lerombolása, az egészségügy tönkretétele, a szociális munkások gúzsba kötése után a postai dolgozók elbocsájtásán a sor. Mindeközben a fideszes elit lubickol a fizetésemelésekben, és az állami megrendelésekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik