Gazdaság

Borítékolható a burgonyahiány

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Már az árstop bevezetése előtt is fenyegetett a krumplihiány, aminek bekövetkezése – a cukor vagy az olaj esete alapján – mostantól már borítékolható,  írja a Népszava.

A lap megnézte az elérhető adatokat, melyek alapján már tavaly is csökkent a hazai krumplitermelés, az idén pedig még kevesebb lett a termés. Ezek alapján tavaly 11 százalékkal kevesebb burgonya termett, mint egy évvel korábban, a 6,4 ezer hektárról 140 ezer tonna burgonyát takarítottak be a termelők. Az idén októberig tovább csökkent a mennyiség, 128 ezer tonnára.

Az idei év első 8 hónapjában a behozatal így az étkezési burgonyából 19 százalékkal 29,1 ezer tonnára, újburgonyából 37 százalékkal 10,7 ezer tonnára nőtt tavalyhoz képest.

Emlékeztetnek, hogy az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke, Kecskés Gábor már október közepén arról beszélt a Pénzcentrumnak: a jelenlegi magyar burgonyakészlet decemberig elég, májusig csak európai készletekből lehet a hazai ellátást megoldani. Ez pedig azt is jelenti, hogy az ár az import krumpli termelési költségeitől és az euro árfolyamától is függ majd. Az AKI jelentése szerint ugyanakkor az európai vezető burgonyatermesztő országokban – Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában – az aszály miatt szintén 7-11 százalékkal csökkenhet az idei burgonyatermés. Mindebből vonták le a következtetést, hogy a krumplihiány borítékolható.

Pedig Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az InfoRádióban  még arról beszélt: azokra a termékekre szabad csak árstopot bevezetni, amelyeknél „a hazai előállítás domináns, mert mi is tudjuk, hogy azoknál a termékeknél, ahol importra szorulunk, és ársapkát alkalmazunk, abból hiány lesz”. A burgonya és a tojás pedig ársapkát kapott csütörtöktől.

Mint írtuk, van már olyan üzlet, ahol a tojásra már mennyiségi korlátozást vezettek be.

Kapcsolódó
A Prímánál és a Tescónál már korlátozzák, mennyit vehet a hatósági áras tojásból, burgonyából
A CBA-kban a tojáskorlátozás nem egységes, a Tescókban mindenhol egyforma, maximum mennyit vehetünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik