Gazdaság

Greta Thunberget bírálta a Ryanair vezérigazgatója

Matt Cardy / Getty Images
Matt Cardy / Getty Images

Eddigi legnagyobb adózás utáni nyereségéről számolt be az első pénzügyi félévére vonatkozóan a Ryanair, a légitársaság az áprilistól szeptember végéig tartó időszakban egészen pontosan 1.37 milliárd eurós profitot realizált, ami új rekord. Tavaly ugyanebben a periódusban még 48 millió euró veszteséget könyveltek el.  A cég forgalma és jegyárai is nőttek a vizsgált periódusban 2019-hez képest, ami azért számít jó viszonyítási alapnak, mert 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt akadozott a légiközlekedés.

Az eredményeket értékelte a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary is, aki a nyáron leginkább azért került be a hazai hírekbe, mert olyanokat nyilatkozott, hogy Gulyás Gergely és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter olyanok mint Dumb és Dumber. Most ennél komolyabb hangot ütött meg, a Portfolio által szemlézett beszélgetésben beszélt a légi közlekedés kritikáiról, az alternatívákról és Greta Thunbergről is.

O’Leary szerint a légi közlekedés visszaszorítására irányuló erőfeszítések eddig nem voltak hatással a légitársaságok szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére. Bírálta azokat a klímavédelmi aktivistákat, küztök Thunberget, akik támogatják a „flight-shaming” mozgalmat,  aminek keretében arról próbálják meggyőzni az embereket, hogy a légi közlekedést helyettesíteni lehet más közlekedési módokkal.

Ma reggel a BBC Radio 4 rádióban voltam, és természetesen elég klímatudós nyafogott arról, hogy a légi közlekedés az egyik legnagyobb okozója a károsanyag-kibocsátásnak. A légi közlekedés Európa széndioxid-kibocsátásának 2 százalékát, míg a közúti közlekedés 27 százalékát teszi ki. Senki sem hiszi, hogy a közúti közlekedést ki tudjuk iktatni. De ugyanígy, ha egy szigeten vagy Európa szélén élünk, akkor a légi közlekedést sem tudjuk megszüntetni

– érvelt, hozzátéve, hogy szerinte Greta Thunbernek és aktivista társainak nincs nagy hatása a dolgok alakulására.

Arra a kérdésre, hogy légi közlekedés üzemanyag-fogyasztását miként lehetne optimalizálni azt mondta, a legegyszerűbb rövid távú megoldás az lenne, ha rendbe hoznánk az európai ATC (légiforgalmi irányítói piac) tönkrement rendszerét. Elképzelése szerint az állami monopóliumok megszüntetésével és a szabadabb piaci verseny lehetővé tételével a késések 90 százalékkal csökkenthetők lennének, továbbá azt is leképzelhetőnek tartja, hogy akár 20 százalékkal is csökkenhetne így az üzemanyag-fogyasztást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik