Gazdaság

11 milliós bírságot szabott ki biztosítókra a jegybank

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László

A biztosítók döntően megfelelően alkalmazzák a tavaly életbe lépett új kárrendezési szabályokat, ezért csak kisebb hiányosságokat talált a jegybank; így összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki hat biztosítóra a károsultak tájékoztatásának elmulasztása, illetve a nem-életbiztosítási termékeknél a kárrendezési tájékoztató pontatlanságai miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.

Közölték: a biztosítói törvény nem-életbiztosítási termékekre vonatkozó kárrendezésével kapcsolatos új előírásai tavaly június 26-án léptek hatályba. Az új kárrendezési szabályok szerint a biztosítónak részletes kártérítési ajánlatot kell elküldenie a károsultaknak legkésőbb 15 nappal azután, hogy ő eljuttatta neki a biztosítási eseménnyel kapcsolatos szükséges dokumentumokat, és így az igénybejelentését megalapozottnak találta vagy esetleg (indoklással) elutasítja. A károsultnak egy hónapon belül akkor is meg kell kapnia a kárrendezési javaslatot, ha nem küldött el minden szükséges dokumentumot a biztosítónak.

A biztosítóknak a honlapjukon közzétett kárrendezési tájékoztatóikban emellett be kell mutatniuk, hogy milyen csatornákon (emailben, postán, személyesen) adhatják be kárigényüket az érintettek, és a biztosító mennyi idő alatt és milyen módokon fizethet.

A jegybank fogyasztóvédelmi témavizsgálatot folytatott az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.-nél, a Generali Biztosító Zrt.-nél, a Groupama Biztosító Zrt.-nél, az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-nél, az Uniqa Biztosító Zrt.-nél és a SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt.-nél.

A vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy a piaci szereplők a nem-életbiztosítási szerződésekhez kapcsolódó kárrendezési gyakorlatukba megfelelően beépítették-e a jogalkotó és a jegybank szoros együttműködésével bevezetett új jogszabályi rendelkezéseket, valamint az új szabályok betartásával – különös tekintettel az ügyfelekkel való kommunikációra és a határidőkre vonatkozó előírásokra – folytatják-e le a kárrendezést.

Az MNB vizsgálata szerint a biztosítók a nem-életbiztosítási szerződésekre vonatkozó új jogszabályt döntően megfelelően alkalmazzák, és beépítették kárrendezési gyakorlatukba. A biztosítói honlapokon kötelezően közzéteendő kárrendezési tájékoztatókkal kapcsolatban ugyanakkor kisebb hiányosságokat, pontatlanságokat azonosított a vizsgálat. A jegybank feltárta azt is, hogy a biztosítók a kárrendezés során a jogszabályban előírt egy hónapon belüli kötelező tájékoztatást döntő többségében – ám nem minden esetben – megadják ügyfeleiknek.

Kiemelik: elsősorban a biztosítók által a károsult ügyfelek részére nyújtott tájékoztatások minőségével kapcsolatban fogalmazott meg kifogást a jegybank. A tájékoztatások több esetben ugyanis nem tartalmaztak kellően részletezett kártérítési javaslatot, illetve amennyiben a szolgáltatási kötelezettséget nem ismerték el vagy összegszerűen még nem állapították meg, a válasz nem tartalmazott a jogszabály által elvártnak megfelelő indokolást.

A jegybank határozatokban kötelezte az érintett biztosítókat a feltárt hiányosságok megszüntetésére. A jogsértések miatt az MNB összesen 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott az érintett piaci szereplőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik