Gazdaság

Szijjártó újabb akkumulátor-üzem építését jelentette be

24Hu
24Hu
Letették az alapkövét az év harmadik legnagyobb magyarországi beruházásnak, amelynek keretében 300 milliárd forint értékben épít üzemet a dél-koreai W-Scope Nyíregyházán - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyíregyházán.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az alapkőletételi ünnepségen, hogy a dél-koreai W-Scope hazánkban nyitja meg az első európai üzemét, amelyben évente 1,2 milliárd négyzetméternyi elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfilmet fognak előállítani és ezzel 1200 új munkahely jön létre Nyíregyházán – idézi az MTI.

Hozzátette: a beruházáshoz nyújtott állami támogatás mértékét az Európai Bizottság előtt zajló notifikációs folyamat lezárását követően hozzák majd nyilvánosságra.

A miniszter üdvözölte, hogy az országában idén is megdőlt a beruházási rekord, ami annak köszönhető, hogy Magyarország a legnagyobb nyugati és a legerősebb keleti cégek találkozási pontjává vált a legmeghatározóbb világgazdasági folyamatban, az autóipari forradalomban.

Rámutatott, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van mind a három prémium német autómárkának gyártóbázisa, miközben hazánk jelenleg a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik, míg az exportban a ranglista ötödik helyén áll.

“Magyarország a keleti és a nyugati gazdaság találkozási pontjává vált. Ez a legjobb recept arra, hogy elkerüljük az európai recessziót” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a dél-koreai vállalatok mára a harmadik legnagyobb beruházói közösséget alkotják az országban, és 2019-ben és 2021-ben is a kelet-ázsiai országból érkezett a legtöbb beruházás.

Tájékoztatása szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly érte el először az ötmilliárd dollárt és ezzel rekordot döntött, ráadásul a volumene idén további 17 százalékkal bővült, így újabb éves csúcs várható. Mint mondta, ez is mutatja, hogy rendkívül sikeres a keleti nyitás stratégiája, ahogyan az is, hogy 2010 óta 49 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma a tőle keletre eső világgal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik