Gazdaság

Rtl.hu: brutálisan megdrágult több babatápszer, csökkentették a tb-támogatást

Getty Images
Getty Images

A rekordmértékű infláció a baba- és csecsemőtápszerek egy részét elkerülte – eddig. Nemrég több termék ára is csaknem a duplájára nőtt hirtelen – írja az rtl.hu. A portál a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataiból tudta meg, hogyan alakultak az állam által is támogatott tápszerek árai január óta.

A népszerű anyatej-helyettesítők ára szinte egyik napról a másikra az egekbe szökött, van, amelyik kétszer annyiba kerül. Ráadásul aki tb-támogatással vette ezeket a termékeket, az a patikákban akár háromszoros árat is kénytelen fizetni.

A portál egy példán keresztül mutatja be a drágulás mértékét:

Az egyik anyatej-helyettesítő például 2266 forint volt szeptemberben, és ha gyerekorvos írta fel, akkor a jogszabály szerint átlagos, 55 százalékos tb-támogatással lehetett megvásárolni. Vagyis a patikában 1020 forintba került, a normatív támogatás összege így 1246 forintra jött ki. Október 1-től azonban a termék ára 4188 forintra nőtt, a támogatás mértékét pedig rögtön 25 százalékra csökkentették a NEAK-nál, amit a vonatkozó rendelet is átlag alattinak nevez. Ennek köszönhetően receptre vásárolva a patikában már 3141 forintot kell ezért a tápszerért fizetni, így lett egy 80 százalékos áremelkedésből sokak számára 300 százalékos drágulás. A lépéssel a normatív támogatás összege 1047 forintra esett, vagyis az állam még spórol is 199 forintot dobozonként.

Egy másik nagy gyártó szintén népszerű termékéért a patikában már 3499 forintot kell fizetni, a néhány nappal korábbi 954 helyett.

Az rtl.hu megkereste a két legnagyobb babatápszergyártó vállalatot, a Nestlét és a Danone-t, hogy megtudják, mi áll az áremelkedések hátterében. Azt mindkét cég kiemelte, hogy a fogyasztóknak azért is kell többet fizetniük, mert a társadalombiztosítási támogatás mértéke bizonyos termékek esetében 55-ről 25 százalékra csökkent. A Danone azt is írta, hogy:

A hosszú évek óta és különösen az utóbbi hónapokban tapasztalt, rendkívüli mértékben megnövekedett nyersanyag-, csomagolóanyag- és energiaárak, valamint a forint-euró árfolyam drasztikus növekedése okán, ezeket a hatásokat kénytelenek vagyunk az árban is érvényesíteni, hogy ezáltal is biztosítani tudjuk a továbbiakban ezen tápszerek folyamatos, kiegyensúlyozott forgalmazását.

Az rtl.hu szerette volna megtudni, hogy a kormány tervezi-e, hogy növeli a tápszerek után adható támogatást, vagy tervezik-e, hogy más módon segítik a családokat, illetve visszaemelik-e a társadalombiztosítási támogatás mértékét 55 százalékra, de kérdéseikre cikkünk megjelenéséig nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik