Gazdaság

Rezsiszámlák: kiderült, miért nő durván a rendszerhasználati díj

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Többe kerül az energiahálózatok működtetése az elszálló áram és gázárak miatt, ezért kell emelni az úgynevezett rendszerhasználati díjakat – mondta az RTL Híradónak egy energiapiaci szakértő, miután többen jelezték: nem értik, miért nő ez a költség is a számlában. Az áram esetében már nyáron megemelték az átviteli díjat, a gáznál októbertől emelkedik a rendszerhasználati díj.

A drágulást alapvetően a fogyasztás alapján fizetendő úgynevezett átviteli díj okozza. Az áram esetében az Energiahivatal idén nyáron emelte három és félszeresére ezt a díjat.

„Az áramellátáshoz szükséges rendszereket, vezetékeket, transzformátorokat fenn kell tartani, a karban kell tartani, ott emberek dolgoznak, gépek, eszközök működnek, ezekhez pedig éppúgy energia kell, mint akár itthon működtetni mondjuk egy gázrezsót vagy felkapcsolni a lámpát. Ezeknek a díját fizetjük meg a rendszerhasználati díjban” – magyarázta a televíziónak Holoda Attila energiapiaci szakértő.

Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit az MVM végez, de a cég ugyanúgy a piacról szerzi be hozzá az energiát és az energia-áremelés az őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti
– mondta Holoda.

A rendszerhasználati díj emelése októbertől a gázszámlákon is látható lesz. A köbméterenkénti 20 forintos drágulást azonban a számlának csak a rezsicsökkentéssel fizethető mennyiségen felüli részében érvényesítik. Ez az úgynevezett lakossági piaci ár, ami októberben, novemberben és decemberben nagyjából 752 forint lesz köbméterenként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik