Gazdaság

EU-pénzek: a lengyelek bemondták, nem tesznek több engedményt

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Miután a lengyel kormány teljesítette Brüsszel elvárását, és megszüntette a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamaráját, nem tesz több engedményt a helyreállítási alap megszerzése érdekében. Erről Mateusz Morawiecki beszélt egy interjúban, amiről a Financial Times számolt be.

„Nagyon nagy jóindulatról tettünk tanúbizonyságot, megváltoztattuk a jogalkotási rendszerünket, és megszüntettük a fegyelmi kamarát. Ha Brüsszel továbbra is visszatartja a járványügyi támogatást, akkor majd megoldjuk anélkül” – idézi a kormányfő bejelentését a 444.hu.

Az Európai Bíróság tavaly júliusban úgy ítélte meg, hogy a lengyel igazságügyi reform keretében 2018-ban megalakított, az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokkal foglalkozó fegyelmi kamara nem felel meg a pártatlansági és függetlenségi garanciáknak. A bizottság tavaly ősszel szankciókat kezdeményezett amiatt, hogy Varsó nem hajtja végre a bíróság döntését a kamara felfüggesztéséről.

A Bizottság azt várta Varsótól, hogy 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 11,5 milliárd euró kölcsön lehívását célzó lengyel helyreállítási terv mérföldkövei közé tartozzon a fegyelmi kamara megszüntetése, a bírói fegyelmi rendszer megreformálása, valamint a jogtalanul elbocsátott bírák újbóli alkalmazása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik