Gazdaság

38 százalék körüli élelmiszerinflációt mért a G7

38 százalék fölötti élelmiszerinflációt mért a G7 gazdasági lap a saját fogyasztói kosara alapján. A mérésről azt írják, nem reprezentatív, de mivel 2020 januárja óta változatlan összetételű és módszertanú a vizsgálatuk, így a trendek bemutatására jól alkalmazható.

A KSH jóval szélesebb körű, reprezentatív mérése szerint júliusban 27 százalékkal voltak drágábbak az élelmiszerek, mint egy évvel korábban.

A lap mérése azon alapul, hogy 2020 januárja óta minden hónapban monitorozzák a boltokban ugyanannak a 42 élelmiszernek az árát, és összeállítanak belőle egy saját fogyasztói kosarat. Mérésükben négy boltlánc, az Aldi, a Lidl, a Penny Market és a Tesco termékeit vizsgálják.

A mérésükből kiderül: új jelenség, hogy az egyes termékek árai közötti szórás árak közötti szórás a korábbiaknál jóval kiugróbb lehet. Így bizonyos termékek az egyik boltban sokkal olcsóbbak, mint máshol, de ez más termékeknél fordítva is igaz lehet.

Néhány szemléletes példa erre: a vaj kilóját augusztus 31-én 3290 forintért is meg lehetett venni az egyik boltban, két másikban viszont 3890 forintba került. Kefir elérhető 456 forintért, de 664-ért is, a burgonya 214-ért és 349-ért egyaránt kapható, spagettit 669 vagy 1038 forintért is lehet kapni, a hagyma kilója 219-449 forint között mozog – írják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik