Gazdaság

Kritikus a nyugdíjasok helyzete, jelentős emelést várnak el

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kritikusnak nevezte a nyugdíjasok helyzetét az InfoRádiónak nyilatkozva Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke. Az érdekvédelmi szervezet vezetője kiemelte, hogy a nyugdíjasok egy részét az áremelkedés mellett a rezsikiadások növekedése is kilátástalan helyzetbe hozta.

A szervezet szerint a rezsi emeléséről szóló döntés előtt a kormánynak fel kellett volna mérnie, hogy a nyugdíjasok is könnyen lehetnek átlagfogyasztás felettiek. Mindeközben vannak olyanok, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva nem képesek többet dolgozni, így többletjövedelemre szert tenni. A takarékosságról szólva Hegyesiné hozzátette, nagyon magas azoknak a száma, akiknek egyszerűen nincs miből megtakarítaniuk.

Hegyesiné emlékeztetett arra, hogy a mediánnyugdíj jelenleg mindössze 135 ezer forint, és mintegy 1,1 millió embernek a nyugellátása még ezt a szintet sem éri el.

Az ő esetükben a mostani rendkívül drasztikus infláció, amit elsősorban bevásárláskor, a patikákban, illetve havonta a rezsifizetéskor tapasztalanak, nagyon komoly életminőség-romlást eredményezhet.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa ezért abban bízik, hogy a kormány a törvénynek eleget téve novemberben ismét jelentősen megemeli a nyugdíjakat, hiszen az infláció a vártnak akár a duplája, 13 százalék vagy annál is több lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik