Csökkenő világpiaci árindexről adott hírt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) az élelmiszerárak vonatkozásában – írja a Reuters. A FAO élelmiszerár-indexe a világ legnagyobb forgalmú élelmiszer-termékeit követi nyomon. Az árindex júliusban már 140,9 pontig süllyedt, szemben a júniusi felülvizsgált 154,3 pontos értékkel, amit korábban 154,2-ben állapítottak meg.
Örvendetes, hogy az élelmiszer-nyersanyagárak a nagyon magas szintről csökkenni kezdtek, de továbbra is sok a bizonytalanság
– intett józanságra Maximo Torero, a FAO vezető közgazdásza. A zord világgazdasági kilátások, az árfolyamok ingadozása és a magas műtrágyaárak – amelyek hatással lehetnek a jövőbeli termelésre és a gazdálkodók megélhetésére – mind komoly megterhelést jelentenek a globális élelmezésbiztonság számára – fűzte hozzá.
A búzáé például rögtön 14,5 százalékot esett, részben a Törökország és az ENSZ által kiverekedett gabonaszállítási megállapodásnak köszönhetően. Pénteken ennek keretében újabb három kereskedelmi hajó indult útnak Ukrajna fekete-tengeri partjairól, összesen több mint 58 ezer tonna kukoricával megrakodva.
A FAO szerint a kukorica árindexe 10,7%-ot esett júliusban, szintén részben ennek a megállapodásnak, valamint a Argentína és Brazília szezonális eredményeinek köszönhetően.
Az élelmiszerek világpiaci árindexét ugyanakkor az ukrajnai orosz invázión túl a kedvezőtlenül alakuló időjárás, a magas termelési és szállítási költségek is felfelé nyomták.