Közleményt küldött körbe a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara a kata-törvény miatt kedden (bár a közlemény hétfői datálású). Azt írják, rengeteg észrevétel, vélemény és javaslat érkezett hozzájuk, a félreértések elkerülése végett ezért tisztázni akarnak ezt-azt.
Szerintük rendelkezésre állt a megfelelő idő a törvényhozók számára a módosításra, ugyanis 2019 októbere óta szó van róla. A kamara mindig is egyetértett abban, hogy a kisvállalkozók számára legyen nyitott a katázás, ne adóoptimalizálási szándékkal használják ki. Innen komorabbra vált a hangnem:
Az országgyűlés által elfogadott KATA módosítások azonban messze túlléptek a jogalkotó meghirdetett és a kamara által támogatott céljain, valójában tartalmilag olyan vállalkozók részére is elérhetetlenné tették ennek az adózási konstrukciónak a folytatását, akik eddigi jogkövető magatartásukkal nem szolgáltak rá arra, hogy a módosítás azonos módon kezelje őket a törvény kiskapuit igénybevevő nyerészkedőkkel.
Szerintük az országos iparkamara is azt javasolta, a változtatások csak 2023. január 1-én lépjenek hatályba, ezt fenntartják, mivel sok vállalkozó éves szerződésekkel rendelkezik. Problémásnak tartják még, hogy a kata valorizációjának elmaradásával nem oldották meg az alacsony nyugdíj- és tb-ellátási jogosultságot, hogy 12 millió forint feletti árbevétel esetén a vállalkozások túllépik az alanyi áfa-mentesség értékhatárát, ezzel a kata bevételi korlátját, hogy nagy adminisztrációs terhet ró az érintettekre az évközbeni váltás (javasolják, hogy a bt-k katázhassanak továbbra is), valamint hogy mellékállásban és kiegészítő tevékenységként is legyen választható a kata. Hozzátették:
Javasoljuk a gazdaság fehérítése érdekében, hogy a KATÁ-s vállalkozások számára legyen lehetőség az Art. szerinti kifizetők részére számla kiállítására.
Az előzetes egyeztetések alatt is felhívták a figyelmet rá, hogy megfelelő kormányzati kommunikáció kéne, hogy a vállalkozók megismerhessék a módosítások mögötti célt és érveket. Fontos lenne, hogy az alternatív adózási módszerekről, pl. az átalányadózásról a kormány és a NAV közérthető tájékoztató anyagokat tegyen elérhetővé, esetleg tartson rendezvényeket ezekről.
A Pest megyei kamara közleménye azért is lényeges amúgy, mert rengeteg bírálat érte az anyaszervezetet, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, és annak érzéketlenül nyilatkozó vezetőjét, Parragh Lászlót a változtatásokban játszott szerepe miatt.