Gazdaság

Inflációs hatás ez is: rákattantunk az aranytömbök vásárlására

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Megduplázódott a befektetési célú aranytömbök forgalma az év első felében a BÁV Zálognál. Júniusra az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot. Az aranyékszerek népszerűsége is töretlen: az előző évhez képest kétszer annyi ékszert vásároltak a társaságtól. A magas infláció, a szomszédban dúló háború, a forint árfolyamának gyengülése egyre nagyobb keresletet generál a nemesfém iránt.

Míg 2021-ben a bizományikban összesen egymilliárd forintért értékesítettek befektetési célú aranytömböt (BCA), addig idén már februárban félmilliárd forintnál járt a forgalom, júniusra pedig az értékesítés meghaladta az egymilliárd forintot, azaz az előző év hasonló időszakához képest megduplázódott a forgalom. A cég közleménye szerint a régen látott magas infláció, a nemzetközi és hazai gazdasági bizonytalanság egyre nagyobb keresletet generál a nemesfém iránt.

A kisbefektetők érdeklődésének növekedését mutatja, hogy az eddig idén eladott 51 kg aranytömbből a legkisebb, 5 grammos kiszerelésből vásároltak a legtöbbet. Ez az aktuális árfolyamtól függően kb. 125 000 forintos tömb mindig is népszerű volt, hiszen egy kisebb pénzügyi probléma esetén is könnyen eladható vagy zálogosítható. Gyakran választották ajándékként is pl. esküvőre vagy gyermek születésénél. Árbevételben mégis a legnagyobb, a 100 grammos kiszerelés vezet, a forgalom 45 százalékát ez a kb. 2,3 millió forintba kerülő aranytömb tette ki.

2022-ben több hullámban is felvásárolták az aranytömböket: a januári erős forgalom után az szja-visszatérítés hozott élénk keresletet, majd február végén – az orosz-ukrán háború kitörését követően – napok alatt kapkodták el a meglévő készleteket. Az új szállítmányok megérkezéséig pedig a zálogfiókokban az ár-érték arányban kedvezőbb használt aranyékszerek felvásárlása indult el, amelyet még a magas árfolyam miatti árkorrekció sem állított meg.

A cég igazgatója, Dandé Imre szerint azt tapasztalják, hogy nem csupán a befektetési célú aranytömb helyett vásárolják az ékszereket, a fiókokban egy új vásárlói réteg is megjelent. Túlnyomó többségben az Y-generációhoz, a 23-34 éves korosztályhoz tartozó fiatalok a megtakarításaik átcsoportosításával, hosszú távú befektetésként vásárolnak ékszereket.

Áprilistól már leginkább az infláció elől menekítették a megtakarításaikat aranytömbbe vagy ékszerekbe a vásárlók. Bár az aranyárfolyam ekkor a háború kitörését követő 1990 dolláros magasságokból májusra már 1820 dollár közelébe korrigált, és gyakorlatilag azóta stagnálást mutat, sokan éppen a kedvezőbb árban látták meg a lehetőséget, és döntöttek a vásárlás mellett. Az aranytömbök iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a legtöbb esetben csak a meglévő készletek szabtak határt a forgalomnak.

Az igazgató szerint a tendencia tovább folytatódik: az aranytömbök mellett júniusban kétszer annyi ékszert vásároltak tőlük, mint egy évvel ezelőtt, de az első félév ékszerforgalma összességében is duplája a korábbinak.  Azt tapasztalják, hogy sokan átstrukturálják a megtakarításaikat, és az infláció elől aranyba menekítik a pénzüket. Míg a lakosság leginkább az ékszert, addig a vállalkozók az aranytömböt részesítik előnyben, amelyre egy átmeneti pénzügyi probléma esetén gyorsan és egyszerűen kérhetnek zálogkölcsönt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik