Gazdaság

Répássy Róbert elmagyarázta, miért lehet letartóztatásban is Schadl György a végrehajtók elnöke

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
A hatályos jog szerint a tisztség nem szűnik meg automatikusan azzal, ha a végrehajtót felfüggesztik a szolgálatból.

Keresztes László Lóránt nem értette, miért lehet jelenleg is a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke a súlyos korrupciós vádak miatt letartóztatott Schadl György. Az LMP politikusa ezért írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Varga JuditnakFelidézte az igazságügyi miniszternek, hogy

Az ellenzéki politikus ennél is felháborítóbbnak tartja, hogy továbbra is Schadl György a Kar elnöke, ezért erre magyarázatot várt a minisztertől. Varga Judit helyett az a Répássy Róbert államtitkár válaszolt, aki éppen az ügyészség által hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított, ezért lemondott Völner Pált váltotta a poszton.

Szerinte a hatályos jog szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökének tisztsége nem szűnik meg automatikusan a végrehajtói szolgálatból történt felfüggesztés eredményeként.

A bírósági végrehajtásról szóló törvény rendelkezései alapján az MBVK hivatali szervének vezetője a szolgálatból azonnal felfüggeszti a végrehajtót, ha olyan közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás hatálya alatt, amely 5
évnél súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett.

Schadl György végrehajtói felfüggesztése

a Kar honlapján megtalálható információ szerint megtörtént, a felfüggesztés az annak alapjául szolgáló büntetőeljárás jogerős befejezéséig tart.

A törvény alapján a Kar egyetemi jogi végzettséggel, jogi szakvizsgával rendelkező végrehajtó tagja elnökké
megválasztható, kivéve, ha kari tisztségtől való megfosztás, vagy pénzbírság fegyelmi büntetés hatálya alatt áll – tette hozzá az államtitkár.

Kapcsolódó
Varga Judit kihallgatását kezdeményezte Völner Pál ügyvédje
Papp Gábor szerint „megkerülhetetlen” a miniszter tanúskodása, mert a korrupcióval gyanúsított volt helyettesének olyan kérdéseket tettek fel, amikre ő tudna felelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik