Gazdaság

Jelentősen megnőhetnek jövőre az idősellátás költségei

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A költségvetés talán legkevésbé áttekinthető területe a szociális ágazatra fordítandó állami pénzek rendszere – jelentette ki a Népszavának az ország egyik legismertebb szociális szakértője, Meleg Sándor. A szociális büdzsé ha lehet, még kaotikusabb lett most, hogy megszűnt az EMMI. Nem véletlen, hogy amikor megkérdezik, mennyit költünk és pláne, hogy mennyit kellene fordítanunk szociális feladatokra, senki nem tud pontos összeget mondani, azt pedig végképp esélytelen kibogozni, hogy miért csökken vagy nő a tavalyi évhez képest egyes feladatok finanszírozása – tette hozzá.

A költségvetés legnagyobb hibájának ezért Meleg Sándor azt tartja, hogy nem lehet belőle kiolvasni, mit miért lép a kormány, s ez az indoklásból sem derül ki. Annyit tudni, hogy a kormány jövőre összesen 17 százalékkal több pénzt akar jóléti kiadásokra szánni, mint az idén, csak épp az nem derül ki, mit tekint jóléti kiadásnak.

A 2023-as tervek már csak azért sem tetszenek a szakmának, mert bérekre ugyan valamivel több pénzt tartalmaznak az idei keretnél, de szinte ugyanakkora összeggel csorbítják meg a működési kiadásokra felhasználható összeget. Ráadásul a béremeléseknél és az ágazati pótlék emelésénél értelemszerűen az idei minimálbérhez igazodva számolták ki a jövő évi növekedést, miközben az elszabadult infláció már ma is lehetetlen helyzetbe hozza a dolgozókat.

A szakértő szerint ha a működési kiadásokra betervezett, az ideinél majdnem tíz százalékkal kisebb összeget vetjük össze a rezsicsökkentés hatálya alól kivenni tervezett önkormányzati intézmények akár 30-50 százalékos várható működési költség-növekedésével, könnyen belátható, hogy hatalmas szakadék keletkezik, amit nem lehet pótolni a szolgáltatási díjak jövőre már nem tiltott emelésével.

Meleg Sándor kizártnak tartja, hogy a szociálisan rászorulók, például az alacsony nyugdíjból élők az eddiginél sokkal többet tudnának a befizetésekre szánni a nappali ellátások után vagy egy bentlakásos otthonban. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik