Gazdaság

Légiforgalmi adó: Budai Gyula inkább nem utazik Ryanairrel

Nem utazom Ryanairrel, ezt tudom javasolni,

válaszolta Budai Gyula (Fidesz) a Telex riporterének, aki azzal kapcsolatban kérdezte, hogy kormány extraprofitadója miatt a légitársaság 10 eurós légiforgalmi adót vezetett be. A kormány ezt követően fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított.

Kocsis Máté szerint az extraprofitot termelő cégek nem először csinálják azt, hogy a Magyarországon keletkezett extra bevétel után keletkezett közterheket áthárítják a fogyasztókra.

Meglepni nem lepett meg, de innentől kezdve ez egy egyszerű fogyasztóvédelmi kérdés, és nincs a politikának dolga vele,

tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Arra kérdésre, hogy nincs-e joga egy cégnek megszabni, hogy mennyiért nyújtja a szolgáltatását, Kocsis azt válaszolta, hogy de, joga van, „csak az eddig megszokott árhoz képest ő azért tér el, mert keletkezett az ő extrajövedelme után (…) egy közteherviselési feladata, és ezt ő nem akarja megoldani”, hanem az ügyfeleitől akarja ezt beszedni.

Nagyon helyesen ezt a kormány ki fogja vizsgálni – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Tőle azt kérdezte a Telex riportere, hogy a kormány megtiltja-e egy magáncégnek, hogy megszabja a saját árait, mire a fideszes képviselő úgy felelt, hogy „ebben az esetben ezt így kell csinálni”. Megjegyezte, hogy van olyan szektor, ahol az extraprofitadót nem tudják áthárítani, például a bankszektor, ahol nagy a verseny.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik