Gazdaság

Tíz százalékot spórol önmagán a kormány

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva az MTI tudósítása szerint. Megjegyezte, a többek között a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek. “Az emelkedő kamatok és árak révén a bankok és a nagy multicégek olyan jelentős extrahaszonra tettek szert, amiért nem dolgoztak meg, ezt pedig be kell vonni a közteherviselésbe” – magyarázta a miniszter.

Nagy Márton megerősítette, a kabinet folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.

Kapcsolódó
Megjöttek a részletek az „extraprofitadóról”: egy repülés után akár 9750 forint is lehet a különadó
Megduplázódik a cégautóadó, illetéket rónak ki az értékpapírügyletekre.

A miniszter szólt arról is, a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást. – A kabinet 10 százalékkal csökkentette a minisztériumok költségvetését, ami 2022-ben 581 milliárd forint, jövőre pedig 500 milliárd forint megtakarítást jelent – mondta. Kiemelte, a kormány emellett az állami beruházások átütemezésével és halasztásával 2022-2023-ban összesen 1150 milliárd forintot takarít meg.

Nagy Márton közölte, a kormány a következő hetekben, az infláció alakulását figyelembe véve dönt az élelmiszerek és üzemanyagok, július 1-jén lejáró árstopjának sorsáról. Ezzel összefüggésben megjegyezte, a kabinet tapasztalatai szerint egyelőre nem tetőzött ezeknek a termékeknek a drágulása.

A miniszter elmondta, a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető.  Nagy Márton emlékeztetett, a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak, a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek. A kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat – tette hozzá.

Az új kormányzati intézkedések évente több mint 2000 milliárd forintos megtakarítást jelentenek és elérhetővé teszik az idei 4,9 százalékos, és a jövő évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik