A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Népszavának azt mondja, aggódik az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai miatt. Szerinte az első negyedéves gazdasági adatok azért pozitívak, mert a járvány előtti időszakhoz viszonyítják, a háború jelentősen még nem befolyásolta azokat. Az ukrán menekültek a magyar munkaerőpiacnak kapóra jönnének. A többségük egyelőre továbbmegy, de nem lepné meg egy fordulat.
Az uniós szankciók, az olajembargó ügyében osztja a kormány álláspontját. Szerinte Orbán Viktor csak nevén nevezi a gyereket, Szlovákia, Ausztria, Svájc is ugyanezekkel a problémákkal küzd, csak „ők inkább az oldalkocsiban ülnek a motor mellett. Ugyanoda tartanak, csak ott kevésbé vág a szél”.
Árnyaltabban beszél az árstopról, ársapkáról. Szerinte állami eszközökkel megvalósítható bizonyos ársúlyozás a piacon, de a többletköltség így sem tűnik el, csak más termékre rakódik rá.
Hogy meddig kell fenntartani a hatósági árstopot és ársapkát nagyban függ az energia-beszerzési forrásoktól, a globális gazdasági és politikai helyzettől és a háború alakulásától.
Azt mondja, az árstop feltételei nem kőbe vésettek, módosíthatóak. A kormánynak van mozgástere. Parragh László nem tartaná ördögtől valónak,
ha július elseje után egy módosított, de a piacba beavatkozó kormányzati intézkedést jelentenének be.
Sokkal nagyobb bajnak tartja az elszabadult inflációt, amelynek a megfékezése az összes gazdasági szereplőnek elemi érdeke. Bírálja jegybankot, amiért tagadta ennek kockázatát, majd kijelentette, hogy ezzel együtt kell élni. Szerinte az MNB-nek érdemi lépéseket kellene tennie az infláció ellen, nem tanácsokkal ellátni a kormányt.
Arra számít, hogy az inflációs nyomás még 2-3 évig velünk marad és először a reálgazdaságban generál béremelést, ami maga után húzza a közszférát is. A béremelésről azt mondja, a kormány feladata a különféle társadalmi csoportok kiegyensúlyozása, de ha a torta ugyanakkora, akkor csak a másik rovására kaphat egy csoport nagyobb szeletet.
Szerinte a közoktatásnak addig kell változnia, amíg a munkaerőpiac változik, a kevés gyerek miatt szükségszerűen nagy a verseny az oktatási intézmények között, de a kamara tovább növelné a duális képzés arányát.
A kata és a hipa elavult
Az MKIK elnöke szerint kedvezményes adónemként túl népszerű lett a kata, torzítja a piacot.
A kamara támogatná a kata megszüntetését és egy új adónem bevezetését a tanulságok levonásával.
Nagy tiltakozásra számít, de szerinte mindenkinek közös érdeke az igazságos közteherviselés.
Az átalakítás mellett szól az is, hogy jelenlegi formájában a nyugdíj- és egészségbiztosítási ellátásokat sem teljeskörűen vehetik igénybe a katá-sok, ami rájuk és a társadalomra nézve is kockázatos.
Szerinte helyi iparűzési adó (hipa) is elavult, csak kezdetekben szolgálta a települések, az önkormányzatiság megerősödését, az adóbevétel elosztása már igazságtalan. A kormányt igazságosabb helyi adórendszer bevezetésére biztatják.
Az interjúban elárulja, Orbán Viktorral folyamatosan egyeztetnek. A régi és új miniszterekkel is szoros az együttműködés, szerinte a józan ész diktálja, hogy egyre inkább rendeleti úton irányítsa a gazdaságot és az országot a kormány. Úgy véli, lényeges, hogy gyorsan reagáljanak a válság eseményeire, ne vesszenek el a bürokrácia és a jogalkotás útvesztőiben.
Parragh László a különadókról azt mondja, azok válságban, időlegesen alkalmazott eszközök, amelyek az adott helyzetben extra nyereségre szert tevő vállalkozásokat érinthetik.
Most is akad, aki extra profitra tesz szert.